Kultúra, oktatásTárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton

2018. november 13., kedd
 
Tárlatvezetés a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton

Évről évre egyre jelentősebb a fiatal alkotók jelenléte a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, melyet talán az jelez a leginkább, hogy az idei, hatvanötödik kortárs művészeti seregszemle fődíját a 30. életévét éppen betöltő Ámmer Gergő szobrászművész nyerte el.

 

 

 

 

 

 

Képiró Ágnes művészettörténész szombat délelőtti tematikus tárlatvezetésén a Tornyai-plakettes alkotó és kortársai, a 20. század utolsó két évtizedében született fiatal művészek alkotói koncepciójára, látásmódjára fókuszál. Indulás november 17-én 11 órakor az Alföldi Galéria pénztárától.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok életében mindig is jelentős szerepet játszottak a fiatal, de még alkotói pályájuk elején járó, ettől függetlenül jelentős művészi erőt sugárzó alkotók. Elég, ha csak hatvanas évek „nagy” vásárhelyi generációjára gondolunk: Fejér Csaba, Szalay Ferenc vagy Németh József egyaránt harmincas éveinek elején nyerte el a Tornyai-plakettet, de a nyolcvanadik születésnapját idén ünneplő és az idei, 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton kiállító (és díjazott) Hézső Ferenc is mindössze 36 éves volt a fődíj átvételekor. Az elmúlt években Czene Márta, László Dániel, valamint Szabó Ábel és Kondor Attila munkáit díjazta a zsűri a legmagasabb elismeréssel. Érdekességként meg kell említeni, hogy bár az őszi tárlatokon döntően a festészet dominál, mégis a két legfiatalabb Tornyai-plakettes alkotó egy-egy szobrász volt: Lantos Györgyi 1983-ban, valamint 2018-ban Ámmer Gergő egyaránt néhány nappal 30. születésnapját követően vehetett át a fődíjat. (A nemzetközileg is elismert BOLDI is „csupán” harmincegy volt a Tornyai-plakett kézhez vételekor.)

 

Az idei katalógus előszavában Dr. Miklós Péter is megjegyzi: „A szervező intézmény számára külön öröm, hogy ebben az évben – talán a fiataloknak szóló díjak hatására – szép számmal adott be munkát frissen végzett képzőművész, vagy éppen még tanulmányait folytató művészhallgató. Ez talán azoknak a fiatal – akár már az őszi tárlaton díjat, vagy munkajutalmat nyert – alkotóknak is köszönhető, akik már hallgató koruk óta szerepelnek a kiállítók között, s továbbadják a tárlattal kapcsolatos pozitív élményeiket.” A múzeumigazgató Ámmer Gergő díjazásával kapcsolatban kiemeli, hogy a fiatal művész elismerése nem „elhamarkodott”, arra bizonyság, hogy többszöri kiállítója és díjazottja nemcsak tárlatunknak, de számos más jelentős kortárs képzőművészeti kiállításnak is.

 

A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton számos Y-generációs képzőművész nyert el kiállítási lehetőséget, közülük Kaliczka Patrícia, Rózsa Luca Sára, Király György, Bíró Botond, Végh Júlia, Németh László, Kotormán Ábel és Gresa Márton díjazásban is részesült. A november 17-én, szombaton 11 órakor kezdődő tárlatvezetésen – részvétel a kiállításra váltott belépőjeggyel lehetséges ‑ az ő munkáikat (is) elemzi és bemutatja Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Risztov Éva is tagja lett a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának

Risztov Éva is tagja lett a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának

Risztov Éva: ez is egy üzenet a fiataloknak, akik úgy gondolják, vidékről nem lehet a csúcsra jutni, hogy igenis lehet sőt a mai úszósportban minden lehetséges.
A hősökre emlékeztek

A hősökre emlékeztek

A lakosság arányában a városból vesztették életüket legtöbben a harctéren, nem volt olyan vásárhelyi család, mely nem gyászolt volna hősi halottat.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.