Kék hírekTanyás szülés tűzoltókkal

2015. január 22., csütörtök
 
Tanyás szülés tűzoltókkal

Csütörtökre virradó éjjel a hódmezővásárhelyi mentőszolgálat kérte a tűzoltók segítségét. Hódmezővásárhely külterületén, egy vajháti tanyán váratlanul megszült egy kismama, és a mentősök, miután a helyszínen levezették a szülést, kérték a tűzoltókat, hogy segítsék a kórházba juttatni a babát és édesanyját.

 

 


„Éjjel egy órakor érkezett a riasztás, hogy egy tanyaépületet a rossz útviszonyok miatt az orvosok nem tudták mentőautóval megközelíteni”, mondta Torma Sándor a Vásárhelyi Híreknek.

A tűzoltó százados elmondása szerint 4 társával, a köves úttól körülbelül 1 kilométerre, miután begyalogoltak, a tanyáról előbb kézben kihozták az újszülött kisfiút, akit egy mentő elvitt a szegedi kórházba, majd pedig hordágyon szintén a sáros földúton a másik mentőhöz kivitték az anyukát.    

Torma Sándor elmondása szerint, a vásárhelyi tűzoltóknak nem okozott gondot az ilyen és hasonló helyzetek megoldása.

Mint ismeretes, a tanyákhoz vezető szilárd burkolat hiánya, a Vásárhely környékére egyébként is jellemző „szappanos” föld a téli, illetve a nagyon csapadékos időszakban szinte járhatatlan földutak kiszolgáltatottá tehetik a tanyán élő családokat.

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Rablótámadásért felel a vásárhelyi férfi

Rablótámadásért felel a vásárhelyi férfi

Este 9 óra körül Hódmezővásárhelyen egy 83 éves férfi tartott hazafelé Lévai utcai otthonába, amikor támadója többször megütötte, pénzt követelve.
Határtalan zöldhatár

Határtalan zöldhatár

Egy komplett koszovói falu próbált átszökni a határon. A közel félszáz fős csapatban ott volt a falu polgármestere, a tanárnő, a postás, de még a tűzoltó is.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.