BulvárSzúnyogmentesítési nagyüzem

2018. június 17., vasárnap
 
Szúnyogmentesítési nagyüzem

A tél után jött hirtelen nyár és az árvíz nagymértékben megsokszorozta a szúnyoglárvák kikelését. Mint emlékezetes, míg az elmúlt években ez a folyamat elhúzódott, most ez hirtelen, egyszerre zajlott le. Így a szúnyoggyérítés igénye is hamarabb és fokozottan jelentkezett a városban.

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a hirtelen beállt meleg és ebből következő szúnyoginvázió miatt rendkívüli szúnyogirtást rendelt meg. Ezt április 25-én (szerdán) az esti órákban melegködös permetezéssel Hódmezővásárhely és Mártély üdülő területén elvégezték, Ám mivel ez kevésnek bizonyult, május 4-én megismételték. Ez összesen 380 ha területet érintett. Érezhetően – legalább is Vásárhely területén - jelentősen csökkent a szúnyoginvázió.

 

A helyzet további javulását az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság – az ország teljes területén indított éves program részeként - Hódmezővásárhelyen május 10-én repülőgépről 1200 hektárt permetezett le. Másnap földi permetezéssel Mártélyon 50 hektáron, Mindszenten és Vásárhelyen 200-200 hektárnyi területén végeztek szúnyogirtást.

 

A múlt héten a nyolcadik hetébe lépett a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés. Ebben a második ütemben ismét benne volt Hódmezővásárhely. Június 16-án délután, a zivatart követően légi úton a várost ismét alaposan végipermetezték.

 

Érdemes megjegyezni, hogy mind a légi, mind a földi eljárás során deltametrin hatóanyagú készítményt használnak, ami egy piretroid típusú rovarölő szer. Ennek a hatóanyagcsaládnak az alkalmazása széles körben elterjedt, a háztartási rovarirtó sprayk többsége is ezek valamelyikét tartalmazza. A deltametrint a mezőgazdaságban is használják a rovarkártevők ellen. A szúnyogok érzékenysége miatt a szúnyoggyérítéshez tizedannyi irtószert kell kijuttatni hektáronként, mint a mezőgazdasági permetezés során.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A szúnyogcsípésről még több

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új évad - évtizedek óta visszatérő életérzéssel

Új évad - évtizedek óta visszatérő...

A Rapcsák Katalin által vezetett Mártélyi Alkotóház új évadját az ország számos...
Tubát fotóztak Vásárhelynél

Tubát fotóztak Vásárhelynél

Eddig idén az országban fotóval dokumentált 21  tubát figyeltek meg. Aki nem tudná, a...
 

És ezt már olvasta?

Miért hagytuk, hogy így legyen? - A megszállás más megvilágításban
Miért hagytuk, hogy így legyen? - A megszállás más megvilágításban A magyar katonák két hónapig voltak csehszlovák területen. A sajtó a bevonulásról annak első napján csak egy szűkszavú, „mínuszos” hírben emlékezett meg. Képekkel.
 
90 éves Csende Lajos
90 éves Csende Lajos A háború alatt elvitték leventének, utána visszakerült Vásárhelyre. A helyi Közúttól ment nyugdíjba.
 
90 éves Somogyi Antal
90 éves Somogyi Antal Traktorosként kezdett dolgozni az Állami Gazdaságban. Itt ismerkedett meg feleségével, 1962-ben átköltöztek Hódmezővásárhelyre.
 
Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.