Kultúra, oktatásSzokjuk a műfajt: elektrográfia

2011. január 13., csütörtök
 
A kortárs művészet egyik dinamikusan fejlődő és a digitális kor naponta meghökkentő újdonságait azonnal felhasználó, ebből következően roppant látványos képzőművészeti ág egyik, máris nemzetközileg is elismert alkotója, Hódmezővásárhelyen él és dolgozik. Szabó Klára Petra (29), 2011-es évi kiállítási naptára is jócskán megtelt.

 

 

 

 

 

Január 13 –án, csütörtökön délután a Magyar Elektrográfiai Társaság rendezésében, a Magyar Alkotóművészek Házában nyílt kiállításon is részt vesz egy különleges kompozícióval, amely természetesen a digitális technikán alapszik. A társaság alkotói munkáit csoportos kiállításokon mutatja be, mint ahogy a január 13-án nyílt Mega-Pixel 2010 kiállításon is

A Magyar Elektrográfiai Társaságot 2001-ben alapították. A csoport egy olyan mai és sokszor a mainál is előrébb mutató képzőművészeti ágat képvisel, mentorál, támogat és teremt kiállítási lehetőséget, amelyet  elektrográfiának, vagyis géppel festett képként definiálnak  amelyben ecsetként, tollként gépeket használ az alkotó. A készülékek, mindegy, hogy fénymásoló az, szkenner vagy komputer, fax, digitális kamera arra szolgálnak, hogy így vagy amúgy megidézzék illetve megjelenítsék a fényt. Röviden elektronikus gépekkel történő fényfestészetnek is mondhatnánk ezt a műfajt. A MET célja, hogy tömörítse és képviselje azokat a képzőművészeket, művészettörténészeket, művészeti írókat, akik az elektrográfia művelői, valamint, hogy mind szélesebb körben mutassa be és népszerűsítse ezt a viszonylag új képzőművészeti műfajt, ügyelve ugyanakkor a magas színvonal megőrzésére.  Szabó Klára Petra vásárhelyi alkotó nevét a legutóbbi három Őszi Tárlaton ismerhettük meg. Az elmúlt két-három évben internetes divatblogja alapján figyelt fel rá a világ, ennek következtében és egy galéria mentorálásával tucatnyi kiállításon vett részt Japántól az Egyesült Államokig. 2010 őszén Dubaiban is volt egy kiállítása. A most megnyílt budapesti kiállításon többekkel együtt vesz részt, azonban márciusban Észtország fővárosában lesz önálló tárlata.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.