Kultúra, oktatásSzintetikus hangok bűvöletében

2012. május 19., szombat
 
Szintetikus hangok bűvöletében

Idén harmadik alkalommal rendezte meg Elektronikus-zenei Találkozóját a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

 

 

 

 

 

 

A versenyen  egyéni és kamara kategóriában lehetett indulni. Az egyéni versenyzőknek stílusmegkötés nélkül egy zongorás és egy automata kíséretes darabot, a kamara produkcióknak pedig két szabadon választott művet kellett előadni. Zsűri tagjai Pély Barnabás, Blahó Attila és Kovács Erik volt, mindhárman jelentős zenei múlttal.

A megmérettetésen több hódmezővásárhelyi versenyző is részt vett, és igen szép eredményeket értek el:

 

Kaszás Kristóf - II. korcsoport, Kiemelt nívódíj (egyéni indulóként, felkészítő tanára: Bencsik Attila)

 

Somogyi Gergő - II. korcsoport, Dicséret (Péczely Attila Zeneiskola, felkészítő tanára: Dóbisz Áron)

 

Kaszás Kornél - III. korcsoport, Kiemelt nívódíj (egyéni induló, felkészítő tanára: Bencsik Attila)

 

Aszalai Réka - III. korcsoport, Nívódíj (Péczely Attila Zeneiskola, felkészítő tanára: Dóbisz Áron)

 

Malkócs Máté - V. korcsoport, Dicséret (Péczely Attila Zeneiskola, felkészítő tanára: Dóbisz Áron)

 

Dodgem együttes - Kamara kategória (egyéni indulók, felkészítő: Kaszás László

 

Olvassa el ezt is!

Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.