Kultúra, oktatásSzínesebb lesz a vásárhelyi felsőoktatás

2010. október 6., szerda
 
Színesebb lesz a vásárhelyi felsőoktatás
A művészeti alapképzések tandíja 350 ezer forint félévenként.

A 2010-2011. tanévben a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola költségtérítéses alapképzéseinek tandíja félévenként 210-264 ezer forint között van, míg a művészeti alapképzések tandíja 350 ezer forint félévenként. A jövő szeptemberben induló képzésekre az érettségizőknek tehát igyekezni kell magas pontszámot elérni ahhoz, hogy államilag támogatott helyet nyerjenek a városunkban, az egykori SZTK épületében kialakításra kerülő kihelyezett oktatási intézménybe. Ennek várható kapacitása 200-250 hallgató lesz. 2010. január elsejétől a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolájának beolvadása a BKF-be mérföldkő a magyar felsőoktatásban, amely az első piaci alapú, nem felülről irányított felsőoktatási integráció hazánkban. Ezzel a BKF lett Magyarország legnagyobb magánfőiskolája. Városunk érettségi előtt álló diákjai között a legnagyobb érdeklődés talán a turizmus-vendéglátás, kereskedelem és marketing alapképzési szakokra lesz, mivel a térségben turizmussal kapcsolatos oktatás nincs. Erről beszélt Almási István alpolgármester az október 6-án délelőtt a Városháza Dísztermében rendezett tájékoztatón. A nagyszámú érdeklődőnek Dr. Vass László rektor elmondta, a főiskola képzési palettájával mindig igyekszik a munkaerő-piaci igényeket figyelembe venni. A főiskola marketing és kommunikációs igazgatója a város diákságát „Kreatív és Üzleti Gondolkodási Versenyre” hívta, amelynek keretében csapatokat alkotva kell feladatokat megoldani a verseny címében foglaltak szerint. Egy tavalyi felmérés szerint a 16 kommunikációs képzést nyújtó felsőoktatási intézmények közül a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola a rangsorban a kilencedik helyen áll.
 

Olvassa el ezt is!

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.