BulvárSZIN-es harmadik nap

2015. augusztus 27., csütörtök
 
SZIN-es harmadik nap

Szerdán is a zenei paletta széles skálájából válogathatott az, aki kilátogatott a fesztiválra. Borongósan indult a harmadik nap, egy kisebb eső is átvonult Szeged felett, melyből sok fesztiválozó semmit sem vett észre, mert mire ébredezni kezdett az Újszegedi Partfürdő, már ismét a napsütés vette át a főszerepet.

 

 

 

 

A délutáni szendergésből a Set The Clocks To Infinity ébresztette a sátorlakókat, akik 17 órától már a Mary Popkids koncerten mozgathatták meg testüket, ugyanis az együttessel együtt guggolt a teljes rajongótábor, majd ebből kitörő ugrálás és jó hangulat jellemezte a future pop stílusú koncertet.

 

A SZIN ezen a napon egy protokolláris, ám mégis a fesztivál hangulatához illő rendezvénynek is helyet adott. Az Új Nemzedék Plusz programja a fiatalok beilleszkedését hivatott segíteni a nagybetűs életbe. A projekt három éve kezdődött, és most, a nyár utolsó fesztiválján érkezett el a záróbuli ideje. A hivatalos sajtótájékoztatót követően zenei kavalkád vette kezdetét a Wake Up Szeged Party Arénában, ahol olyan neves fellépők képviseltették magukat, mint a Hősök, a The Biebers, a Mary Popkids, vagy az Animal Cannibals.

Este 6 órától két szegedi származású zenekar lépett fel a SZIN-en. A Live Arénában a Honeybeast-tel és Zsófival énekelhették együtt a rajongók „A legnagyobb hős”-t, miközben a Mizo színpadra a Gypo Circus varázsolt pörgős, balkáni hangulatot. Ezalatt a Nagyszínpadot a New Level Empire vette birtokba, akiktől többek között hallhattuk a „Son of the Sun” című számot, az idei Szegedi Ifjúsági Napok hivatalos himnuszát, melyet a közönség ennek megfelelően az együttessel együtt énekelt.

Szerdán sem volt könnyű dolga a fesztiválozóknak, ugyanis ismét nagyszerű koncertek közül kellett választaniuk. A Nagyszínpadra az Irie Maffia varázsolt fergeteges hangulatot, a Live Arénában a Supernem punk rock dalaira tombolhattak, míg a Mizo színpadon a Let The Cigar Die koncertezett.

9 órakor megnyitotta kapuit a PizzaFutár Silent Disco, fél 10-től pedig a Wake Up Szeged Party Arénában szórakozhattak az elektronikus zene kedvelői. Ekkor már sokan az este külföldi sztárfellépőjére, Dj Fresh-re vártak a Nagyszínpad előtti területen. A dél-angliai származású lemezlovas hatalmas bulit hozott nekünk a szigetországból, őrült ugrálásra késztetve több ezer fiatalt.

Eközben a Mizo színpad előtti teret az Ocho Macho, míg a Live Arénát az Anna & the Barbies töltötte meg. Annáék ismét a tőlük megszokott extrém és látványos produkcióval készültek. Akik Dj Fresh után is elektronikus dallamokra vágytak, azoknak a Twins mixei tökéletes választásnak bizonyultak. Az ikrek óriási hangulatot teremtettek a sátorban, amit pillanatok alatt megtöltött a fiatalabb korosztály, akik nem sokkal ezután Julia Carpenter fellépése alatt rengették meg ugrálásukkal a koncertsátrat. A Wake Up Szeged színpadán az este folyamán fellépett még a Suck My Disco és Gabriel B is.

Mindeközben a Live Arénában Péterfy Bori számait táncolhattuk végig, majd a Puskás Peti vezette The Biebers töltötte meg az Arénát. Olyannyira jó hangulat volt, hogy az énekes még a cipőit is a tömegbe dobta, majd a szerencsés megtalálók jutalmul felmehettek a színpadra. A The Biebers után Ludmilla pörgette a lemezeket egészen hajnal 4 óráig, míg a Mizo színpadon Dj Pet szolgáltatta a zenét. Ezen a napon Csordás Tibi a Fiestából, majd Kefir a V-Techből hozott retro hangulatot a SZIN-re.

A Vásárhelyi Hírek két tudósítója a helyszínről naponta számol be a történésekről.

 

Olvassa el ezt is!

Segítség az iskolakezdéshez

Segítség az iskolakezdéshez

Az emúlt két évhez képest harmadával csökkent a támogatottak száma. Augusztus 26-án Hódmezővásárhelyen 1785 diák kapott iskolakezdésre Erzsébet-utalványt.
Idén még többen jelentkeztek a vásárhelyi karra

Idén még többen jelentkeztek a vásárhelyi karra

Kiemelkedően jól rajtol idén a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának első évfolyama. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.