SportSzezont zár a Kosársuli

2018. május 17., csütörtök
 
Szezont zár a Kosársuli

A hazai közönségtől már elbúcsúzott a Győr elleni, múlt szombati győztes mérkőzésen a Vásárhelyi Kosársuli. A két győzelemig tartó, 13. helyért zajló párharc pénteki, harmadik mérkőzése viszont már az egész idényt zárja majd. A kék-sárgák győzni mennek a Dunántúlra.

 

 

 

 


Vas Péterék nagyon fogadkoztak egy héttel ezelőtt, hogy mindenképpen sikerrel örvendeztetik meg a nem túl sikeres szereplés ellenére kitartó szurkolóikat. Ez aztán összejött nekik, igaz nem volt éppen zökkenőmentes a mérkőzés. A pazar elő félidei produkció után összeomlás következett, és csak az utolsó percekben sikerült behúznia a meccset a vásárhelyieknek. Remélhetőleg az idegek harcában aratott diadal lökést ad majd Szabóéknak, hogy idegenben is győztesen hagyják el a pályát.

 

Az viszont szinte biztos, hogy a győriek mindent kiadnak majd magukból. Csaplár-Nagy Ervin edző fiai ugyanis igencsak zabosan hagyták el a parkettet a Hódtói Sportcsarnokban. Ráadásul - az első összecsapást lemásolva – ragyogó második félidei játékot produkáltak, tehát továbbra sem lenne könnyű megmondani, hogy kié lesz majd az NBI B Piros Csoportjának 13. helye. A kulcskérdés pedig még mindig az, hogy Gajic és palánk alatt védekező társai mennyire tudják útját állni a két centernek, Nárainak és Domsitznek, no meg a kívülről folyamatosan a gyűrűt támadó Pusztának.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Úszni tudnak, megegyezni nem

Úszni tudnak, megegyezni nem

Lemondott a  Hód-Úszó SE elnöke, és elnöksége. Ennek hírére Kenéz László a HSÚVC elnöke nyílt levélben fordult a sportolókhoz, illetve a közvéleményhez.
Lopott kerékpárral ment lopni

Lopott kerékpárral ment lopni

Egy magyarcsanádi férfi lopni ruccant át Hódmezővásárhelyre. Az összepakolt holmit a lopott biciklijével vitte el. A vásárhelyi rendőrök hamar elkapták.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.