SportSzezonkezdés nyertes mérkőzéssel és bizakodással

2016. augusztus 28., vasárnap
 
Szezonkezdés nyertes mérkőzéssel és bizakodással

Közel háromhetes kőkemény edzésmunka után a szerbiai Apatinban kezdte meg felkészülési mérkőzéseinek sorát a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s felnőtt csapata.

 

 

 

A képen Utasi Gábor edző

 

 

 

Sikeresen, ugyanis szinte végig vezetve, helyenként egészen jó játékkal sikerült legyőzni a II. ligás házigazdákat.


 

A mérkőzés első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Vásárhelyi oldalon sok hiba jellemezte a támadó játékot, amit a hazaiak könnyű kosarakkal büntettek. Utasi Gábor tanítványai fokozatosan lendültek játékba és Vas tripláival átvették a vezetést. A második negyedben pontosabbá váltak a  támadások és összeállt a védekezés is. Kelemenék rengeteg labdát szereztek letámadásból, így szünetre már 17 pontosra nőtt a különbség.

 

A szerb kosárlabdázókra nem jellemző hogy feladnák a meccset, bármekkora is a különbség. A harmadik játékrészben a hazaiak minden eszközt be is vetettek, hogy közelebb zárkózzanak, nem riadva vissza a durva szabálytalanságoktól sem. Tíz pont alá csökkent az előny, de az eddigiektől szervezetlenebbül játszva is megnyerték Vas Péterék ezt a negyedet.

 

Az utolsó tíz percre kicsit elfáradtak a mieink és ekkor már egyre több hiba csúszott a játékukba. Sok volt a rosszul megválasztott dobás és az eladott labda, de a győzelmet nem fenyegette veszély. A mérkőzés üde színfoltja volt a felnőttek között most először pályára lépő 18 éves Domján Ferenc, aki a találkozó végén kapott játéklehetőséget és ezt zsinórban dobott nyolc pontjával meg is hálálta.

 

 

KK Dunav - Vásárhelyi Kosársuli 78-91 (22-24, 11-26, 19-22, 26-19)

 

Kosársuli: SZABÓ P. 12/6, KELEMEN 11, VAS P. 15/12, Varga Z. 5/3, Genal 9,

csere: Pavlovic 5/3, Béres 4, Nemes 6, Rostás I. 8, Rostás G. 8, Domján 8.

 

Utasi Gábor edző: „Még a felkészülés közepén tartunk, ezért a támadó játékunk elég döcögős volt, viszont a védekezésünkben már láttam a rengeteg befektetett munkát. A kicsit hosszúra nyúlt utazás után nehézkesen mozogtunk, de ahogy felpörögtek a srácok egyre jobbá vált a játékunk. Mindenki nagyon jól szállt be. Volt aki védekezésben és volt aki támadásban tudott többet hozzátenni a győzelemhez.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Teljesíthető túra a Teljesítménytúra

Teljesíthető túra a Teljesítménytúra

Eddig már 70 sportkedvelő adta le nevezését a Teljesítménytúrára. A hátralévő időben érdemes belehúzni mert az első 100 előnevező indulócsomagot kap.
Megint elkapták a vásárhelyi tolvajt

Megint elkapták a vásárhelyi tolvajt

A 22 éves férfinak már 2013-ban is volt büntetőügye, most viszont három élelmiszerüzletből, egy italboltból és egy drogériából lopott.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.