BulvárSzeress kicsengetés után!

2012. november 4., vasárnap
 
Szeress kicsengetés után!

A Magyarországon – sok környező országhoz képest-  bevett szokást, a találkozáskor összeölelkezéshez, netán baráti, barátnői puszihoz szokott fiataloknál kiverheti a biztosítékot, hogy Ausztrália nem egy iskolájában házirend tiltja az efféle érzelemnyilvánítást.

 

 

 

 

Sőt a Nyugat ausztráliai Adam Road általános iskolában a szabályok megszegőit büntetésből bezárják egy időre egy szobába.

Az országos botrány akkor pattant ki, amikor az iskola egyik 12 esztendős tanulója megszegte az intézményben érvényes "ölelési tilalmat" és bezárták. A szülők óriási patáliát csaptak, amit a sajtó felkapott. Az iskola illetékese szerint a tilalom bevezetésére azért volt szükség, mert az intézményben "ellenőrizhetetlenné vált az ölelkezés, a diákok napjában többször is összeborultak egymással". A „bűnös” kislánynak, Amber Ablettnek a tanórák közötti egyik szünetet kellett elzárva töltenie, miután búcsúzáskor meggondolatlanul megölelte a barátnőjét.

"Nem is annyira az elzárásról van szó, mint inkább ennek az egész szabálynak a létezéséről és a lehetséges pszichológiai hatásairól" – mondta a sajtónak a lány édesanyja.

Az iskola igazgatója, Gemma Preston elmondása szerint a tilalmat tavaly azért kellett bevezetni, mert a tanulók "túlzottan lelkes" ölelkezései számos sérültest és horzsolást okoztak.

Néhány napon belül kiderült, hogy nem ez az iskola az egyetlen. Délen az egyik iskolában egy elsős, 6 éves kislányt büntettek meg ugyanezért. Édesanyja felháborodottan közölte, „ezek szerint, azt kell megtanítanunk a gyermekeinknek, hogy csak kicsöngetés után lehet valakit szeretni és azt kifejezni? Szomorúvá tesz a gondolat”   

 
 
Forrás: upc
 

Olvassa el ezt is!

A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.