Kultúra, oktatásSzép és korszerű a Városi Televízió új stúdiója

2014. április 23., szerda
 

Bátran állítható, hogy Hódmezővásárhelyen van a régió legkorszerűbb, technikai berendezéseiben a legmodernebb tévéstúdió.

 

 

Fotók: VH

 


Ugyanakkor nem a csúcstechnika trendje, hanem a lakosság igényei alapján történt az eszközök beszerzése. Ez utóbbit külön hangsúlyozta Göbl Vilmos a ma délutáni sajtóbejáráson. Az Önkormányzat sajtóreferense elmondta, három tényező kényszerítette ki a helyi tévéstúdió teljes megújulását. Elsőként megemlítette, hogy az Ady Endre utcában a stúdió épületében a 2012 októberében keletkezett tűz helyrehozhatatlan kárt tett a kábelrendszerben és a stúdió egyes berendezéseiben.

Továbbá a Bajcsy Zsilinszky utcai ideiglenesen kialakított stúdió erősen korlátozta a lehetőségeket. Harmadikként, de nem utolsó sorban a Városi Televízió már évek óta olyan elavult technikával dolgozott, amelyhez megszűnt az alkatrész, és a rögzítéshez-lejátszáshoz szükséges kazetták beszerzési lehetősége.

Az is döntő tényező volt, hogy az eddig használatos technika pedig nem volt kompatibilis a digitális sugárzással, amelyre országosan át kellett állni.

 

A Vásárhelyi Városi Televízió Andrássy utca 1. szám alatti kétszintes ultramodern szerkesztősége és stúdió kialakítása, teljes felszerelése 75 millió forintba került. Jelenleg 14 fő készíti a műsorokat, az adásidő nem változik.   

Megkérdeztük, a régi – a város történetének mára a képi örökségévé vált - archív felvételeknek mi lesz a sorsa. Rókus Ákos ügyvezető elmondta, minden régi felvételt megőriztek, a digitális feldolgozás jelenti a jövőt.  

Rókus Ákos a Vásárhelyi Hírek kérdésére azt is elmondta, nem cél a bevételorientáltság, vagyis a helyi reklámok vagy más jellegű profit termelése. Az MTVA – val éves szerződésük van, vagyis alkalmanként az M1 és M2 részére készítenek tudósításokat. Ennek részlete üzleti titok. Mint mondta, az éves büdzsével a hatékony és az optimális gazdálkodás a tévé működtetésének legfőbb szempontja.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A magyar alterrock tündöklő égiteste

A magyar alterrock tündöklő égiteste

A hódmezővásárhelyi koncerten a Kiscsillag zenekarral Vedres Csaba, valamint Császári Gergely mellett fellép Németh Juci énekesnő is.

Szűrések éjszakája

Szűrések éjszakája

Hódmezővásárhelyen, Makón és Maroslelén 45 és 65 év közötti nők egészen az esti órákig részt vehetnek a vizsgálaton.

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.