KözéletSzép ajándékot kapott születésnapjára

2012. április 3., kedd
 
Szép ajándékot kapott születésnapjára

Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Legyél Te az Egyetem Arca! szépségversenyt. Április 2-án huszonkét lány ment fel, ha nem is a kifutóra, de mégis az egyetemi „világot jelentő deszkákra”.

 

 

 

 

 

A JATE Klub színpadán hétfőn este a komoly szaktekintélyekből álló 17 tagú zsűri  kiválasztotta a 22 lány közül az Egyetem Arcát. A szépségverseny győztese egy évig képviseli a Szegedi Tudományegyetemet különböző rendezvényeken, gólyatáborokban.

Az elődöntőben továbbjutott lányok először városi viseletben, majd elegáns estélyiben is felvonultak.

A zsűriben Pálfi György, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság igazgatója mellett több egyetemi kar dékánja, dékánhelyettese pontozta a döntősök szépségét, bájosságát, kisugárzását és persze intelligenciáját.

 

A Szegedi Tudományegyetem idei Arcának a zsűri Mihályi Vandát, másodiknak Torbey Nancyt választották meg. Harmadik a hódmezővásárhelyi Benkő Regina lett, aki az ÁJTK tanulója.

 

Neve valószínű ismerősen csenghet, hiszen a 20 éves születésnapját most ünneplő vásárhelyi lány lett, a március 17-én Hódmezővásárhelyen rendezett Miss Princess Of The Year elnevezésű szépségverseny közönségdíjasa. Akkor az első, második és harmadik díjat elnyert  három budapesti lány mellett az egyetlen vásárhelyi nyertes volt. Regina akkor a Vásárhelyi Híreknek elmondta, számára a szépségiparnál fontosabb a tanulás, inkább csak hobbiból jelentkezett és nagyon meglepte hogy a közönség mellette tette le a voksot.

 

Az április 2-án a JATE Klubban tartott versenyt követően ismét megerősítette, hogy itt is csak ki akarta próbálni magát. Amiben az is jó volt, hogy nem vett igénybe sok időt a felkészülés és az elődöntő. Mint mondta, neki az Egyetem Arca harmadik helyezés megtiszteltetés, és jó ajándék a születésnapjára, ami éppen egy nappal a verseny után van.  

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Már nincs messze az 5. hely

Már nincs messze az 5. hely

A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon

Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
 
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.