SportSzenzációs vásárhelyi eredmények a Magyar Bajnokságon

2018. május 7., hétfő
 
Szenzációs vásárhelyi eredmények a Magyar Bajnokságon

Május 5-6-án Budapesten Serdülő Férfi-Női Tőr Egyéni és Csapat Országos Bajnokságot rendeztek. A magyar vívás utánpótlásának fellegvárában a Törekvés Sport Egyesület csarnokában a serdülő korosztály legnagyobb versenyén a Hódmezővásárhelyi Csomorkány Vívó Egyesület sportolója magyar bajnoki címet harcolt ki, Csapatban pedig a második helyezést érték el.

 

 

 

 

 

 

Az egyesületi pontot adó korosztályos versenyrendszerben, egy szezonban öt országos verseny van és a sorozatot az országos bajnokság, azaz a Magyar Bajnokság zárja.

Wolf Eszter, aki tavaly már a gyermek korosztály bajnoka volt, (Erről ITT írtunk!) most újonc korosztályú versenyzőként, a nála még idősebb serdülők között az idei országos versenyekről háromszor 1. helyezettként, kétszer 2. helyezettként tért haza. Most a hétvégi bajnokságon hibátlan vívással megszerezte a Serdülők Magyar Bajnoki címét is.

 

Korosztálya magyar ranglistáját 1940 ponttal magasan vezeti. Mögötte 600 ponttal lemaradva, a 2. helyezett Törekvéses Kalocsai Luca 1330 ponttal követi őt. Ezzel maximálisan bebiztosította utánpótlás válogatott versenyző voltát.

Wolf Eszter hatalmas eredménye mellé, kiváló teljesítménnyel csatlakozott az egyesület másik tehetséges versenyzője Papp Jázmin, aki, bár még három évvel fiatalabb, mégis hatalmas küzdeni tudásával döntőbe került és 6. helyezett lett. Jázmin a saját korosztályában jelenleg (bambi) ranglista 2-es.

 

Magyary Ágnes vezetőedző beszámolója szerint „a szombati egyéni versenyek után, vasárnap a csapat küzdelmekkel folytatódott a bajnokság, ahol az egyéni eredmények alapján (Wolf Eszter 1. hely, Papp Jázmin 6. hely, Molnár Réka 27. h., a lányok 3. hely) lett a végeredmény."

"Az elért eredmények úgy alakították a sorsolást, hogy vasárnap „Fradis napunk” volt. Először az FTC-2-es csapatát vertük 45:36-ra, majd később az FTC-1-es csapatával szemben is győzelmet arattunk 45:33-ra. Szenzációsan vívtak a lányok, hiszen az FTC-1ben már rutinos nagy nevekkel szemben egy fiatalabbnak mondható, de tehetséges vásárhelyi csapat vívott. A fináléban kikaptunk a Bp.Törekvés csapatától 45:30-ra. A vásárhelyi lányok csapata megérdemelten lett 2. helyezett.”

 

Egyéni eredmények:

 

2018 évi Serdülő Magyar Bajnok: Wolf Eszter Csomorkány SE. 

 

2. h. Fenyvesi Viktória Bp.Törekvés SE.

3. h. Frommer Éva Bp. UTE.

3. h. Kalocsai Luca Bp.Törekvés SE.

5. h. Demeter Diána Bp.Törekvés SE.

6. h. Papp Jázmin Csomorkány SE. Hódmezővásárhely

27. h. Molnár Réka Csomorkány SE. Hódmezővásárhely

 

Csapat eredmények:


1 h. Bp.Törekvés-1.

 

2. h.  Csomorkány SE. 

A Csapat tagjai: Wolf Eszter, Papp Jázmin, Molnár Réka. Edző: Magyary Ágnes

 

3. FTC-1.

4. UTE.

5. Bp.Törekvés-2.

6. BHSE.

7. FTC-2.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Folytatódik a szúnyogirtás

Folytatódik a szúnyogirtás

A hét második felében légi és földi szúnyogirtás lesz Hódmezővásárhelyen és a környező településeken.
Kinevezték az új vásárhelyi jegyzőt

Kinevezték az új vásárhelyi jegyzőt

A jogász végzettségű, kétgyermekes Dr. Varga Ildikó Hódmezővásárhelyen él, Algyő jegyzőjeként 14 évig a feladatai közül a vagyongazdálkodási, pénzügyi és közbeszerzési feladatok ellátása volt.

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.