Kultúra, oktatásSzavalóverseny a Kertvárosiban

2010. november 16., kedd
 
Szavalóverseny a Kertvárosiban

"...A vers az élet egyik nagy csodája." Petőfi Sándor még mindig a legnépszerűbb.

 

„A versekben lévő szavak varázsa, zenéje az, ami szívet simogat,  Elűzi minden gyötrő kínodat, A vers az élet egyik nagy csodája.” idézte  Jacques Charpentreau: Hogy mindenről tudj beszélni című versét, Juhászné Wolf Edit igazgatónő a ’Felső tagozatosok városi és kistérségi szavalóversenyének’ megnyitóján. A sokat mondó verssorok nem csak a szép beszéd iránti igényt fejezi ki, hanem a versbe foglalt szavak erejét is.

Mint minden évben, most is a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában gyűltek össze a verset kedvelő diákok. Idén 30 felsős két kategóriában, a kiírás szerint szabadon választható magyar költő versével indult. Vásárhely minden általános iskolájából, sőt Mártélyból is érkeztek részt vevők. Valamennyien az iskolákban rendezett versenyek győztesei voltak.  Szokás szerint a legtöbben Petőfit szavaltak, mint például (képünkön) Földházi Evelin, a Liszt Ferenc iskola 6. osztályos tanulója is. Az 5-6. és 7-8. osztályos kategóriában tovább jutók a megyei versenyen indulhatnak.

 

Olvassa el ezt is!

Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.