GazdaságSzámvetés az összdolgozói értekezleten

2011. március 10., csütörtök
 
Számvetés az összdolgozói értekezleten

A Szegedi Tudományegyetem zárolási kötelezettségének teljesítéséhez szükséges a dolgozóknak kifizetett juttatások és a hozzájuk kapcsolódó közterhek hatszázalékos mérséklése is.

 

 

 

Elbocsátások nélkül igyekszik teljesíteni 1,7 milliárd forintos zárolási kötelezettségét a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – jelentette be Szabó Gábor az intézmény rendkívüli összdolgozói értekezletén március 10-én. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a készenléti alap létrehozása miatt 1,704 milliárd forintot zárolt az intézmény 19,683 milliárd forintos 2011-es támogatásából – mondta az akadémikus, hozzátéve, a zárolás nem érinti az egyetem saját bevételeit, és a tárca döntése alapján nem csökkenthetők a hallgatóknak kifizetett juttatások sem.
Az SZTE a takarékoskodási intézkedéseket a dologi kiadásokkal kezdi, a rektor azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy – miként más intézmények kilátásba helyezték – ne fizessenek szállítóiknak, például a közüzemi szolgáltatóknak. A szegedi egyetem megbízható ügyfele kíván maradni partnereinek – hangsúlyozta Szabó Gábor.
Az állami támogatásból fedezett dologi kiadások tervbe vett 17,3 százalékos, 850 millió forintnak megfelelő csökkentésével önmagában azonban nem teljesíthető a zárolási kötelezettség, ezért az intézményi beruházások 45 százalékos – 179 millió forint megtakarítást eredményező – visszafogása mellett az SZTE a személyi kiadások mérséklésére is kényszerül – tudatta a professzor.
A rektor leszögezte, a személyi kiadások csökkentéséről csak az érdekképviseletekkel egyeztetve születhet döntés. A próbaszámítások alapján a dolgozóknak kifizetett juttatások és a hozzájuk kapcsolódó közterhek hatszázalékos mérséklésével 675 millió forint takarítható meg. Az érdekegyeztető tanács elé kerülő javaslatokat úgy állítják össze, hogy az elvonások a legnehezebb helyzetben lévőket lehetőleg ne érintsék. Példaként Szabó Gábor az étkezési támogatást említette, amelynek folyósítását csak egy közösen meghatározott kereset felett szüneteltetnék.
„Eddig nyitottságot mutattak az érdekképviseleti szervezetek. Az esélyeket nem latolgatnám, de azt érzem, hogy van a kollektívában erő és úgy vélem, hogy azt az alapvető szolidaritást, amit most kérünk, vállalni fogja mindenki” – mondta el portálunk kérdésére a rektor az összdolgozói értekezlet után. Szabó Gábor azonban leszögezte, hogy ha valaki olyan elképzeléssel áll majd elő a tárgyalások során, hogy bizonyos területen ne legyen megszorítás, de nem tesz ajánlatot más helyről történő elvonásra vagy átcsoportosításra, azzal nem foglalkoznak. Márciustól ugyanis kevesebb forrást kapnak.
Az SZTE gazdálkodása stabil, és saját bevételei a 60 milliárd forintos költségvetésének kétharmadát teszik ki, így – ha sikerül megállapodni az érdekképviseletekkel – előreláthatólag a zárolást lényeges működési fennakadás nélkül teljesíteni tudja – mondta a rektor.

 

Olvassa el ezt is!

Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.