KözéletSzakrális tengelyben

2014. szeptember 10., szerda
 
Szakrális tengelyben

Négyszáz vásárhelyi adakozó 2 millió forintja és a Nemzeti Kulturális Alapnál még 2012-ben megpályázott és még akkor áprilisban megnyert ötmilliós támogatás tette lehetővé, hogy hamarosan ismét áll a 12 méter magas Országzászló Hódmezővásárhelyen.

 

Fotók: VH

 

 

Ezzel a városban, egy több éve tartó és többféle szempontot ütköztető szakmai és nem szakmai vitára kerül pont. A végleges, - a Szent István tér, Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola előtti területe mellett egy 8 fős bizottság döntött.

Mint azt mai sajtótájékoztatóján Kószó Péter alpolgármester elmondta, nem lett volna megfelelő helyen a Cseresnyés Kollégium előtt, sem a Hősök terén, sem az eredeti helyén, a ma már jelentős változáson átesett Kossuth téren. Mint mondta, az is említést érdemel, hogy az Országzászló, az iskola előtti téren két templom - a római katolikus Szent István és a református Újtemplom tengelyébe kerül.   

A történetéről elmondta, Hódmezővásárhelyen 1934. május 20-án, Pünkösd vasárnapján több mint tízezer ember részvételével avatták fel az elszakított területekre emlékező és emlékeztető első monumentumot. Kétféle országzászló ismert, az ereklye nélküli és az ereklyés. Ez utóbbi talapzatába a 63 vármegye és az egykori Fiume egy-egy rögdarabkáját helyezték el.

 

A Kriván Ferenc szobrászművész és ifjabb vitéz Koncz Péter építész alkotásának eredetije helyett, Nagy Attila szobrászművész tervei alapján készülő talapzat és zászlórúd a mai kor nemzetegyesítő szellemét képviseli.

Kószó Péter erről azt mondta, az elcsatolt területek iránt Vásárhely kifejezte tenni akarását, amikor a tiszteletbeli állampolgárságot felajánlotta a határon túl élő magyarságnak.

Grezsa István képviselő szerint, „a legfontosabb, hogy akár hol is áll az országzászló a nemzeti együvé tartozást kell, hogy szimbolizálja.” Mint mondta, az Országzászló mai üzenete a kettős állampolgárság megteremtése, az autonómiára törekvés, „a közös múlt, a közös jelen és a közös jövő.”

A sajtótájékoztató végén Kószó Péter kifejezte reményét, hogy a most felállításra kerülő Hódmezővásárhelyi Országzászló nem kerül politikai viták kereszttűzébe.

 

Mint az a képeinken is látható, az építményen folyamatosan dolgoznak az Eurolevel Kft. munkásai, hogy két hét alatt elkészüljenek.

A Hódmezővásárhelyi Országzászlót szeptember 21-én, 14 órakor Kövér László az Országgyűlés elnöke és Lázár János miniszter jelenlétében avatják és szentelik fel.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Régi új, vagy új régi – Vita a vásárhelyi Országzászlóról

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

A tolvaj miatt árván maradtak a malacok

A tolvaj miatt árván maradtak a malacok

A 42 éves férfi részletes beismerő vallomást tett és elmondta, hogy nagyon megbánta, amit tett. Ez persze nem vigasztalja a 10 kismalacot. Megrázó képekkel!
Sorrendet sorsoltak Vásárhelyen is

Sorrendet sorsoltak Vásárhelyen is

Nézze meg milyen sorrendben lesznek a jelöltek a szavazólapokon.  Négy polgármesterjelölt közül lehet választani. Választókerület térképpel!
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.