KözéletSváb sors a Kárpát-medencében

2015. január 19., hétfő
 
Sváb sors a Kárpát-medencében

A magyarországi németek kitelepítésének emléknapjához kapcsolódó rendhagyó tanórán egy bácskai német család megrázó történetét ismerhetik meg a hódmezővásárhelyi diákok január 20-án, kedden 10 órakor az Emlékpontban.

 

 


A Magyar Országgyűlés 2011 novemberében fogadta el azt a határozatot, amely január 19-ét, a magyarországi németek elhurcolásának napjává nyilvánította. A választás azért esett erre a napra, mert 1946. január 19-én indult el az első olyan deportáló vonat, amely németeket szállított. A magyarországi német nemzetiségieket a kollektív bűnösség igaztalan vádjával üldözték, kisemmizték, majd hazájuk elhagyására kényszerítették.

 

A magyar hazához ezer éven át ezer szállal kötődő németség kitaszítását az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. december 29-i rendelete alapozta meg. Ez kitelepítésre kötelezte mindazokat ‑ legtöbbször családjaikkal együtt ‑, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, továbbá akik tagjai voltak a Volksbundnak, vagy a fegyveres SS-nek ‑ függetlenül attól, hogy önként vagy sorozás alapján léptek be. A rendelet végrehajtásához a Belügyminisztérium korlátlan hatalmat kapott: listákat állítottak össze, melyeket kifüggesztettek az adott településeken és mindössze öt napos fellebbezéssel meghozták a döntést a kitelepítendőkről. Az első "egy batyuval" kitaszított csoportot 1946. januárjában vagonírozták be Budaörsön. Nyárig közel 110 ezer embert kényszerítettek az ország elhagyására; az elüldözöttek száma 1948. júniusáig meghaladta a kétszázezret.

 

Kedden 10 órakor az Emlékpont rendhagyó tanóráján Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens előadása mellett,  Oswald Valter meséli el ‑ egy Duna menti, német többségű községből, Bácsról származó ‑ családja megrázó történetét. A négyéves Oswald Valtert és családját lágerbe zárták a szerbek a Délvidéken, ahonnan szülei vele és karonülő kishúgával 1946 őszén az éhhalál elöl Magyarországra szöktek. Oda, ahol már javában folyt a svábok kitelepítése.

1944 őszén, amikor a Vörös Hadsereg és a Tito-partizánok közeledtek a Délvidékhez, a bánáti és bácskai svábok jelentős része Németországba menekült. Akik maradtak – mint az Oswald család – azokra keserves sors várt. Mint közismert, nem csak több tízezer magyart gyilkoltak meg 1944 őszén-telén a szerbek, hanem jóval több német nemzetiségűt is, akik pedig életben maradtak, azokat különböző koncentrációs táborba zárták. Az akkor négyéves Valter családjával együtt a gádori lágerba került, ahol az éhhalál várt rájuk. 1946 őszén a szülei vele és karonülő kishúgával kalandos úton – a zöldhatáron keresztül – Magyarországra szöktek. Miközben Magyarországon folyt a svábok kitelepítése, a magyar nyelvtudás és hivatalos papírok nélküli Oswald család itt lelt menedéket…

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Átadták a Bessenyei díjakat

Átadták a Bessenyei díjakat

Fogarassy Judit táncművész és Mihályi Győző színész kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.
Kincsek egy kis utcában

Kincsek egy kis utcában

Vásárhelyen az ingyenes kiállítás már csak két hétig van nyitva. A ritka különleges tárlatra a Szegedről is sokan járnak át. A vásárhelyi iskolák számára is egyedülálló lehetőség.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!