SportSüli Ákos világbajnok lett

2017. április 23., vasárnap
 
Süli Ákos világbajnok lett

Április 20-tól 24-ig a budapesti Tüske Uszodakomplexum adott otthont az Iskolai Úszó Világbajnokságnak, amelyen 17 ország közel 300 versenyzője vett részt.

 

 

 

A képen a baloldalon Süli Ákos

 

 


A 15-18 éves korosztályokban hatfős iskolai és válogatott együttesek versenyeztek az összesített csapatkupáért. Egy úszó minimum két, de maximum négy egyéni számban indulhatott. Nemenként és kategóriánként kilenc egyéni és két váltóverseny is szerepelt a programban. Összesen 36 egyéni és nyolc váltószámban hirdettek iskolai világbajnokot.

 

A nemrég Hódmezővásárhelyen járt Dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint az Iskolai Világbajnokság a magyar úszósport történetének egyik legsűrűbb évét nyitja meg, éppen ezért nagyon fontos a verseny a szervezetnek is. Mint mondta: "a jövő bajnokai fognak itt szerepelni, megmérettetnek a világ színpadán, ez fontos az utánpótlásképzésnek, s bízom benne, hogy a magyar sportolók teljesítményükkel méltán járulnak majd hozzá ahhoz, hogy 2017 a magyar úszósportban a sikerek éve legyen."

 

Szavait megerősítve az Iskolai Úszó Világbajnokság hazai sikereihez Hódmezővásárhely jelentősen hozzájárult, hiszen Süli Ákos a HSÚVC ifjú sportolója vasárnap 50 méter mellúszásban (29,23 mp-vel) világbajnok lett.

Bán Sándor edző tanítványa szintén dobogós lett, amikor világbajnokság második napján 1:05,07-el elsőnek került a döntőbe 100 mellen, de végül 1:05,50mp-el a 2 helyet szerezte meg.

A 4x100-as gyorsvaltóban Magyarország az 5., míg a 4x100 férfi vegyes váltóban a 2. lett amelyeknek szintén egyik tagja volt a vásárhelyi úszó.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Jövünk rendszeresen a jövőben is 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elszállnak a tram-train költségei - Nem épül meg?

Elszállnak a tram-train költségei - Nem épül meg?

Ellehetetlenül a hódmezővásárhelyi tram-train megépítése. Lázár János miniszter közleményt jutatott el szerkesztőségünkbe.
Érthető döntések

Érthető döntések

Idén is csökkent a hazai egyetemekre felvételizők száma. Az érettségizettek egy része külföldön folytatja. Riportalanyunk is remek döntésnek tartotta a dániai egyetemet.
Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Dabason, az Obo Arénában a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén két kategóriában indult a hódmezővásárhelyi Stars Of Hope Táncstúdió.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!