KözéletSport - A vásárhelyi úszósport diadala

2010. november 24., szerda
 
Sport - A vásárhelyi úszósport diadala

A Hód Úszó SE remek mérlege: 32 érem, 3 új városi csúcs, 1 kupa.

 

November 20-án és 21-én 4 ország 800 úszója mérte össze tudását a IV. Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A Hód Úszó SE 55 versenyzővel indult

Szentkereszty Szabolcs, az egyesület elnöke a verseny előtt úgy nyilatkozott: ennek a versenynek a vásárhelyi úszósport hírnevének további öregbítése is a célja. Az eredmények ismeretében ez teljes mértékben sikerült. A két nap alatt 10 arany, 11 ezüst és 11 bronzérmet szerezve a csapatverseny 4. helyén végzett a vásárhelyi csapat.

 Aranyérmes lett: Süli Ákos 200 m mellúszásban, Vincze Krisztina 50, 100 és 200 m hátúszásban, Korsós Kristóf 200 m hátúszásban, Keresztesi Márkó 200 m gyorsúszásban,  Schuster Petra 50 és 100 m mellúszásban, Kovács Norman 100 m mellúszásban és Szabó Tamás 50 m mellúszásban.

 Ezüstérmet szerzett: Kovács Norman 200 m mellen, Kendi Péter 100 és 200 m háton, Kendi Csaba 100 m háton, Keresztesi Márkó 100 m gyorson, Köteles Dávid 200 m háton, Szunyi Ákos 200 m gyorson, Sipos Zoltán 100 m mellen, Vincze Krisztina és Szentkereszty Cecília 50 m gyorson és Sipos Gábor 50 m mellen.

 Bronzérmes: Szentkereszty Cecília 200 m mellen, Martonosi Árpád 200 m háton, Kendi Csaba 200 m háton és 100 m mellen, Sipos Zoltán 200 m gyorson, Sipos Gábor és Süli Ákos 100 m mellen, Szabó Tamás és Kendi Péter 50 m háton, Korsós Kristóf 50 m mellen és a 4 x 100 m női gyorsváltó (Csényi Lívia, Kerecsen Gerle, Kerecsen Kincső, Vincze Krisztina)

 A maratoni versenyen 3 új városi csúcs is született, valamint Sipos Zoltán a legjobb 2001-es fiúnak járó kupát is bezsebelte.

A csapat edzői: Csókay Miklós, Kiss László, Olaszné Bajusz Andrea és Tóth Tibor

 

Olvassa el ezt is!

12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.