SportSikeres csapatküzdelem

2015. február 21., szombat
 
Sikeres csapatküzdelem

Megdolgozott idei 14. sikeréért a fővárosban a Vásárhelyi Kosársuli. Az elmúlt hetek legnehezebb ellenfele, a Budapesti Honvéd végig partiban volt a tabellán második helyen álló kék-sárgák ellen. A rangadó sorsa csak az utolsó pillanatokban dőlt el.

 

 


Nagy adok-kapokkal indult a találkozó, rövid idő után 8-10 állt az eredményjelzőn. A sérülésből felépülő Vejinovics 6 pontot vágott rögtön az elején, mellé Vas és Rostás Imre zárkózott fel. A hazaiaknál Taga és Szollár vitte a prímet, de ez csak arra volt elég, hogy ne maradjanak le nagyon ellenfelüktől.

 

Rohamot indított a Honvéd, feljöttek egy pontra, de 23-24-nél megfordult a széria és néhány gyors kosárral, valamint Kelemen büntetőivel 11-re nőtt a különbség. Ismét tudott újítani a fővárosi gárda, és a nagyszünetig közelebb lopóztak ellenfelükhöz, amiben közrejátszottak a Kosársuli kihagyott dobásai és eladott labdái is.

Nyilas két kettesével folytatódott a meccs a pihenőt követően, Puskás Artúr azonban alaposan feltüzelte fiait, akik Mácsai triplájával három pontra csökkentették hátrányukat. (41-44) Ekkor a honvédos Máté és a vásárhelyi Vas vívott gólpárbajt (utóbbi nyert 4-9 arányban). Ám ezt a jól beszálló Genal, Vejinovics valamint Varga sem nézte tétlenül. Mindez egyre biztosabb kék-sárga vezetést eredményezett.

 

Izgalmasnak ígérkezett az utolsó negyed, melynek indulásakor Nyilasék 8 ponttal mentek, de nem tudtak mit kezdeni Máté Márkkal, majd Taga trojkáival sem, így a budapestiek kiegyenlítettek. (71-71) Cziberéék ennek ellenére nem engedték ki kezükből az győzelmet, amit végig csapatként küzdve, zóna védekezésre átállva szereztek meg az ekkorra már igencsak feszült hangulatú derbin. Az utolsó percekben Gruda és Vas vitte hátán társait, ami a Hódmezővásárhely sorozatban ötödik diadalát eredményezte januárban elszenvedett két vereségük óta.

Dr. Elek András 14 bajnoki diadalnál tartó tanítványai legközelebb egy hét múlva, február 28-án szombaton 18 órakor lépnek pályára a bajnokságban. Akkor a TF-Budapest érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.

 

Budapesti Honvéd - Vásárhelyi Kosársuli SE 74-79 (18-24, 17-15, 21-25, 18-15)


NBI B Keleti Csoport. Budapest, Simon János Sportcsarnok, 50 néző.
Vezette: Jurák K., Menyhárt F. és Vida J..
Kosársuli: VEJINOVICS 18/3, ROSTÁS I. 8, VAS 23/9, Nyilas 8, VARGA 5.
Csere: Genal 6, Czibere 3, Gruda 4, Kelemen 4.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: „Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy egy ilyen kiélezett végjátékban tudtuk legyőzni jól felkészült ellenfelünket!”

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Jönnek a szakgimnáziumok

Jönnek a szakgimnáziumok

Az általánosból többnyire gyenge tudással kikerült és a szakiskolákban a közismereti képzést nél­külöző diákokat két év alatt, rohamtempóban el akarják juttatni az érettségiig.
Új neve lesz a Ságvárinak

Új neve lesz a Ságvárinak

A Vásárhelyen lakó jelenlegi és egykori diákok körében is a „Ságvári” név fogalom, az ott tanuló fiatalok és az öregdiákok is rendkívül büszkék arra, hogy az iskolában végeztek.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.