Kék hírekSegített a kamerarendszer

2018. október 22., hétfő
 
Segített a kamerarendszer

A szatymazi férfit Vásárhely nevezetességeinek értékeinél jobban érdekelték a bevásárló központ parkolójában álló autó értékei. Alig néhány óra alatt azonosították egy lopás elkövetőjét a hódmezővásárhelyi rendőrök.

 

 

 

 

 


A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a sértett 2018. október 19-én valamivel 19 óra előtt vásárolt az egyik áruházban. Parkolóban levő autóját azonban nem zárta be, táskáját, benne értékeivel a járműben hagyta. Mire visszaért a gépkocsihoz, táskája eltűnt, mobiltelefonjával, személyes irataival és pénztárcájával együtt.

A helyi körzeti megbízottak és a nyomozók a helyszín környezetében végzett tanúkutatás és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése során azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap az egyik helyi buszmegállóban igazoltattak, majd a kapitányságra előállítottak.

A szatymazi férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy ő vitte el a táskát. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A nyomozók a sértett értékeit visszaadták.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Hihetetlen hajrával győzött a Kosársuli

Hihetetlen hajrával győzött a Kosársuli

A szezonban látott eddigi találkozók alapján nagy derbire számíthattunk, és végül...
Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek...

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik...
 

És ezt már olvasta?

A Jézus-ábrázolások története
A Jézus-ábrázolások története

Jézus, illetve Mária és József biztosan nem világos bőrű és szőke hajú európaiak voltak.

 
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Az időjárás szeszélyességét a hónap első két hetében is bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 
A romlást hozó ékszer
A romlást hozó ékszer A nő élete két év alatt tönkrement, csalánkiütései, hallucinációi és folyamatos rosszulléte elvitte a pénzét. Magyarországon is hozzá lehet jutni.
 
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny
Jubileumi Országos Francia Nyelvű Versmondó verseny A Magyar – Francia Baráti Társaság megalakulása óta szervezi a versenyt Dr. Radicsné dr. Ruzsa Ilona fáradhatatlan közreműködésével. Eredményekkel.
 
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok
Idén is voltak díjazott vásárhelyi néptánccsoportok

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden már hagyománnyá vált. Idén 29. alkalommal, április 12-14. között rendezték meg.

 
90 éves Szabó József Lajos
90 éves Szabó József Lajos A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban dolgozott, mint belső revizor. Innen ment 1989-ben nyugdíjba.
 
Pompás meccs, hatalmas győzelem
Pompás meccs, hatalmas győzelem Nemcsak a forduló, de talán az egész tavasz rangadójára készültek szombat délután a Balogh Imsiben, hiszen a bajnoki tabellát vezető Gyula csapata látogatott Vásárhelyre.