KözéletSchiffer András a Kossuth téren megmondta

2014. április 1., kedd
 
Schiffer András a Kossuth téren megmondta

Magyarországnak nem pusztán az elmúlt négy, hanem a mögöttünk hagyott 25 évhez képest is új irányt kell szabni - jelentette ki Schiffer András április elsején délután Hódmezővásárhelyen.

 

 


Az LMP társelnöke a párt kitelepülésénél tartott sajtótájékoztatóján úgy értékelte, az elmúlt 25 év felzárkózási politikája kudarcot vallott, zsákutcába vitte Magyarországot.

Az LMP egy "összeszerelő ország" helyett olyan Magyarországot szeretne, ahol a miniszterelnök nem azzal kérkedik, hogy olcsó a munkaerő és kevés szabály védi a dolgozókat, hanem ahol a jól képzett munkavállalókra, a kreativitásra, az itthon maradó fiatalok alkotóképességére lehet építeni – hangsúlyozta a politikus.
Schiffer András szerint az elmúlt hónapokban világossá vált, a magát kormányváltónak tituláló "álbaloldal" nem fogja legyőzni Orbán Viktort sem most április 6-án, sem 2018-ban, sem együtt, sem külön.
A tét az, hogy a következő parlamentben lesz-e olyan megbízható, hiteles ellenzék, amely kihívója lehet a "nemzeti cinizmus rendszerének", a következő kormánynak. Az a tét, fenntartjuk-e a reményt arra, hogy Magyarországnak új irányt lehet szabni - mondta.

Schiffer András szerint az, ami az elmúlt héten történt, bizonyítja, nincs nagy különbség az „álbaloldal” és a Fidesz-KDNP között. Orbán Viktor úgy alkudott a befektetőkkel Szaúd-Arábiában a magyar munkavállalók bérére, hogy delegációjában ott volt Kóka János, akit annyira sikerült elszámoltatnia a kormánynak, hogy Szijjártó Péter még egy diplomata-útlevelet is dugott a zsebébe - fogalmazott az ellenzéki politikus. Hozzátette: Kóka János egy olyan céget képviselt Szaúd-Arábiában – és korábban Japánban is – a kormánydelegáció tagjaként, melyben Gyurcsány Ferenc is tulajdonos.

Ebből is látszik, az országnak akkor lehet új irányt szabni, ha a magyar politikát sikerül végre kiszabadítani az oligarchák fogságából – jelentette ki Schiffer András.

 
 
MTI-VH
 

Olvassa el ezt is!

A fizikatudás magaslatain

A fizikatudás magaslatain

A 9. és 12. osztályosok korcsoportjában vásárhelyi győztese is volt a  17 hazai és határontúli iskola 75 diákjának hétvégi versengésén. Eredményekkel!

Képzelet szárnyán

Képzelet szárnyán

Szinte biztos volt, hogy az Aranyossy Napok szervezői idén is olyan kiállítással zárják a rendezvénysorozatot, amelyben a humánum kapja a főszerepet.  Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.