KözéletSajtóállapotok

2014. október 30., csütörtök
 
Sajtóállapotok

A sajtószabadságot nem a kormányzat munkája veszélyezteti, hanem az újságírás minőségének "elképesztő romlása" és a tulajdonosi érdekek egyre hatékonyabb érvényesítése, ami nem egy esetben független a kormányzati szándéktól - mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára egy csütörtöki konferencián Budapesten.

A képen Vásárhelyi Mária médiaszociológus

 

Közölte: a kormány érdeke, hogy a magyar sajtó jól működjön, és a fennálló kétségbeejtő állapot nem a mostani kormány felelőssége.

Aki mást mond, az megtévesztően nyilatkozik - mondta. L. Simon László szerint a rossz viszonyokat az okozza, hogy a szereplők nem készültek fel az "új világra".

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által rendezett Kívánjuk a sajtó szabadságát! című médiakonferencián az államtitkár példaként közölte, hogy az internet előretörésére a napilapok nem tudtak megfelelően reagálni.

Általánosságban az államtitkár úgy vélte, a magyar sajtó jelenlegi állapota több problémára vezethető vissza, ilyen például, hogy a legjobb újságírók eltűntek a szakmából, az igaztalan híreket, állításokat kritika nélkül veszi át egyik sajtótermék a másiktól, valamint az, hogy eltűnőben van a külpolitikai újságírás.

L. Simon László megoldásként említette, hogy a kiadóknak meg kell teremteni a minőségi újságírás alapjait, újra kell gondolni az újságíróképzést.

 

A konferencián Vásárhelyi Mária médiaszociológus felidézte az elmúlt évek kormányzati médiapolitikáját. Előadásában azt vázolta, hogy a médiában kialakult tulajdonosi viszonyok kibogozhatatlanul összefonódnak a politikával, amikor a hatalommal szorosan összefonódó oligarchák kezében összpontosul a médiatulajdon döntő része.
A média több mint 90 százaléka a kormánypárthoz köthető tulajdonosok kezében van, a független orgánumok száma napról napra fogyatkozik - mondta.

Arról is szólt, hogy szerinte a rádiós piacon mára egyértelmű monopolhelyzetbe kerültek a kormányhoz közeli politikai és üzleti körök, de a napilapok területén is ez a helyzet, a hirdetők elhagyták ezeket a piacokat.

 

Szabó György médiamenedzser arról beszélt, hogy a rendszerváltás második húsz évében a magyar politikai és üzleti média és kulturális elit leszerepelt.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Hamarosan itt a szóbeli érettségi

Hamarosan itt a szóbeli érettségi

Egy kormányrendelet változásai alapján az őszi vizsgaidőszakban a továbbiakban előrehozott érettségi vizsgát nem lehet tenni, vannak egyéb korlátozások is.
Vászonra álmodott világok

Vászonra álmodott világok

Tizenkét festőművész alkot együtt a hónap végéig Hódmezővásárhelyen, a XVI. Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumon.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.