BulvárRisztov Éva nevét viseli egy tornacsarnok

2016. október 19., szerda
 
Risztov Éva nevét viseli egy tornacsarnok

Egy budapesti iskola frissen felújított tornacsarnoka a vásárhelyi származású Risztov Éva nevét vette fel. Eddig az országban 11 intézmény sportcsarnokát nevezték el egy-egy olimpikonunkról. 

 

 

 

 

 

A tavalyelőtti és tavalyi három-három után idén is három oktatási intézmény tornacsarnokát újították fel "A mi iskolánk bajnoka" elnevezésű program keretében. A megszépült tornatermek ismert olimpikonok nevét vették fel. 

A II. kerületi Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumé Risztov Éva olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes úszó nevét vette fel.

"Tornatermünk névadójának olyan személyt választottunk, aki iskolánk diákja volt és hiteles példaként szolgálhat jelenlegi tanulóink számára. Céljait sohasem adta fel, hihetetlen akaraterejével, szorgalmával, kitartó munkájával pedig felért a csúcsra és Londonban olimpiai bajnok lett." - mondta Makovecz Éva, az iskola igazgatója. 

 

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tornatermének október 18-án tartott névadó ünnepségén elmondta, az MDSZ fontosnak tartja az iskolai testnevelés eszközeinek fejlesztését, ezért nagy eredmény, hogy újabb intézmények tanulói sportolhatnak mostantól méltó körülmények között. "Külön öröm, hogy ismét olyan sportolók álltak a kezdeményezés mellé, akik az iskolák egykori diákjaként teljesítményük révén igazi példaképek a fiatal sportolók számára" - tette hozzá Balogh Gábor.

 

Eddig az országban 11 oktatási intézmény felújított tornacsarnoka viseli egy-egy olimpikon nevét.

 
 
VH-Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Ingatlan csere-bere

Ingatlan csere-bere

Bontják az MSZP irodáját, költözni kell! Új helyre megy a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató Gondoskodás Háza is.

Cukorborsó továbbjutott

Cukorborsó továbbjutott

A vásárhelyi gyökerekkel is rendelkező Sárosi Anissza sikerével indult el szombaton az X-Faktor hatodik évada.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Az újév első babája Vásárhelyen

Az újév első babája Vásárhelyen

Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.