MozaikRepülés: jön a nyári menetrend, sűrítik a járatokat

2014. március 29., szombat
 
Repülés: jön a nyári menetrend, sűrítik a járatokat

Március 30-án lép életbe a nyári menetrend a nemzetközi légiközlekedésben, ekkortól számos légitársaság sűríti járatait, illetve új járatok is indulnak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről.

 

 

 

A nyári menetrend életbe lépése egybeesik a nyári időszámítás kezdetével, az óraátállítás azonban nem érint egyetlen budapesti járatot sem. Az órákat március 30-án, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítani, ebben az időszakban azonban nincs a menetrendben sem érkező, sem induló repülőgép.

 

A nyári menetrend október végéig lesz érvényben. A nyári menetrend vasárnapi életbe lépésével több új járattal, illetve új légitársasággal gazdagodik a budapesti repülőtér kínálata. Az európai nagyvárosokba indulók például London esetében már választhatják a Norwegian járatait is, mivel a norvég diszkont légitársaság heti 3 járattal repül Gatwickre Budapestről. Hasonlóképp heti három járattal bővül a párizsi kínálat, itt a Transavia France indul majd április 15-től az Orlyra. Ugyancsak a városlátogatások egyik slágere Barcelona, ide pedig a Vueling katalán diszkont légitársaság közlekedtet júniustól szeptemberig heti három járatot.

Ismét lesz közvetlen légijárat Belgrádba a szerb Air Serbia színeiben. A megújult szerb légitársaság ezentúl naponta közlekedik a magyar és a szerb főváros között ATR-72-es típusú gépekkel és kiváló átszállási lehetőségeket kínál nemcsak a Balkánra, hanem Abu Dhabiba is. „Ugyancsak a Közel-Kelet kínálatát erősíti, hogy immár heti 11 járatra bővíti a tel avivi gépek számát az izraeli El Al diszkont légitársasága. Az UP amúgy Budapest mellett egyébként Kijevbe, Berlinbe, Prágába és a ciprusi Larnacába is indít járatokat” – közölte a Budapest Airport. Hozzátették: a nyári menterendi időszakban telepíti sorrendben nyolcadik repülőgépét Budapestre a Wizz Air, aminek köszönhetően egyebek mellett sűríteni tudja a járatai számát Londonba, Eindhovenbe, Barcelonába, Isztambulba, Madridba, Máltára és Bariba is. A Wizz nyári kínálatában megjelenik a spanyolországi Alicante is, egyelőre heti egy járattal. Ugyancsak növeli a járatai sűrűségét Budapestre a lengyel LOT, az ír Aerlingus, a belarusz Belavia és elindítja napi harmadik járatát Isztambulba a Turkish Airlines.

A repülőtér újdonságai közé tartozik az is, hogy mind az Air France, mind Brussels Airlines éjszakázó járatot is indít, magyarán a kora reggeli órákban is talál párizsi és brüsszeli gépet az utazó, ami különösen az átszálló utasoknak kedvez. Újabb németországi repülőjáratok elindításáról is tárgyaltak Berlinben a Budapest Airport járatfejlesztési szakemberei, hiszen Németország változatlanul a legnagyobb turista-küldő állam Magyarország partnerei közül.

A magyar légiforgalmi szakemberek elsősorban olyan német nagyvárosokból szeretnének új járatokat hozni Budapestre, mint Hannover, Drezda, Lipcse és Nürnberg, valamint a bajorországi Memmingen. A reptéri cég felmérései szerint ezekben a városokban és a hozzájuk kapcsolódó régiókban jelentős, eddig kihasználatlan turisztikai és utazási lehetőségek rejlenek.

 
 
Forrás: airnews
 

Olvassa el ezt is!

A báró és a műlovarnő szerelme

A báró és a műlovarnő szerelme

Európa egyik legrégebbi cirkuszdinasztiája az Eötvös Cirkusz április 6-7-8-án ismét Vásárhelyen vendégszerepel.

Nyolcszázmillió a vásárhelyi sportuszodának

Nyolcszázmillió a vásárhelyi sportuszodának

Összesen kétmilliárd forintos sportfejlesztési beruházás lehetőségét vázolta Lázár jános a Vásárhelyen tartott sajtótájékoztatón.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.