Kultúra, oktatásReformáció vándorkiállítás az Ótemplomban

2018. január 18., csütörtök
 
Reformáció vándorkiállítás az Ótemplomban

A Magyar Nemzeti Levéltár 2017-ben a reformáció 500 éves évfordulóját forrásfeltárással, kiállítással, publikációkkal és egy országos vetélkedő meghirdetésével ünnepelte. Az intézmény évfordulós tevékenységét önálló honlappal igyekezett teljesebbé tenni.

 

 

 


 

A Vásárhelyi Levéltár is kapcsolódott ehhez a tevékenységhez és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ segítségével meghirdették az Utazás Wittenbergbe című vetélkedőt a város alap- és középfokú oktatási intézményeiben.

A vetélkedő feltétele volt, hogy a diákok levéltári órán vegyenek részt.  16 csapat nevezett a vetélkedőre, akik közül a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Varga Tamás Általános Iskola került ki győztesen az első fordulóból.

 A Varga Tamás Általános Iskola sikeres középdöntő után meg sem állt az országos döntőig, ahol egyedüli állami fenntartású intézményként, református iskolákkal versengve, végül remekül helytálltak és ötödikként zárták a versenyt.

 

Ezt a nagyszerű eredményt hirdeti ki, és nyitja meg a Vissza a gyökerekhez című reformációs vándorkiállítást Szenti Csilla az MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltár vezetője január 21-én 10 óra 30-kor a Református Ótemplomban.


Az eseményen jelen lesznek a csapat tagjai Szabó Evelin, Maszlag Viktória, Korom Norina, és felkészítő tanáruk Bányai Csabáné.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az eltűnt nyugdíjvagyon nyomában

Az eltűnt nyugdíjvagyon nyomában

Vásárhelyiek ezreit is érinti a nyugdíjas évekre félretett pénzük elvesztése. Sovány vigasz, hogy most feljelentették mások mellett Orbán Viktort a Legfőbb Ügyészségen.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.