Kultúra, oktatásReformáció Emlékév országos vetélkedő Vásárhelyen

2017. április 10., hétfő
 

A Magyar Nemzeti Levéltár a Reformáció Emlékév alkalmából a fiatalokat is megszólította. 3 fordulós vetélkedő sorozatot is indított, amelynek első fordulója most fejeződött be.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

Április 10-én délután a Hódmezővásárhelyi Levéltárban kihirdették a nyerteseket, illetve azt a két csapatot, amelyek az elért legmagasabb pontszámaik alapján részt vesznek a második fordulóban, majd annak sikeres teljesítése után az ország legjobb csapatai a budapesti döntőben. Az értékes nyeremények mellett, a legjobbak programokkal teli utazáson vehetnek részt a reformáció bölcsőjében Wittenberg városában

 

Mint azt a díjkiosztón Szenti Csilla a helyi levéltár vezetője elmondta a vetélkedő online tananyagra, foglalkoztató füzetre épült. Országosan is kiemelkedő a vásárhelyről jelentkező csapatok száma: 16 csapat nevezett be, általános- és középiskolások vegyesen.

Kiemelte, hogy a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület vezetője, Balázs József nagy segítséget nyújtott az iskolák bevonásában. Szenti Csilla arról is beszélt, hogy a felkészüléshez közvetlen segítséget is biztosított a levéltár, Lőkös Györgyi levéltár pedagógus november és január között 14 foglalkozást tartott a gyerekeknek.

 

A vetélkedőn egy online tesztet kellett kitölteni, illetve egy 3-5 perces kisfilmet készíteni  a reformációval kapcsolatban. Az általános – és középiskolások teljesítményét külön értékelték.

Április 10-én a vásárhelyi Levéltárban az első forduló eredményhirdetését tartották, amely  egyben a megyei forduló is, hiszen Csongrád megye más településéről nem jelentkeztek a versenyre, tehát a továbbjutók nemcsak Hódmezővásárhelyt, hanem a megyét is képviselik a versenyen.

A felkészítés során a Szőnyi Benjámin Általános Iskola tanulói mutatták a legkomolyabb tájékozottságot, az Eötvös József Szakközépiskola diákjai pedig a legélénkebb érdeklődést. A megmérettetést végül 11 csapat vállalta.

Az eredményhirdetésen elhangzott, az általános iskolások közül a legjobb teszteredményt a Szent István Általános Iskola csapata érte el.  A Varga Tamás Általános Iskolából két csapat is indult, egyikük második helyezést ért el, másik csapat továbbjutott a következő fordulóra.

A legtöbb középiskolás csapatot, szám szerint hatot, a Bethlen Gábor Református Gimnázium indította, közülük került ki a 2. és a 3. helyezett.

A legjobb teljesítményt a Németh László Gimnázium csapata nyújtotta, teszteredményük és kisfilmjük is kimagasló színvonalú volt. A középiskolák közül ők jutottak tovább a 2. fordulóra.

 

Részletes eredmények:

 

Általános iskolás korosztály

 

Legjobb teszt:

Szent István  Általános Iskola, a csapat tagjai: Balog Gergely, Farkas Péter, Tóth  Bence, felkészítő tanár: Kis-Molnár Krisztina,

 

2. helyezett:

Varga Tamás Általános Iskola, a csapat tagjai: Garai Dominika, Kis Laura, Makrai Viktória felkészítő tanár: Bányai Csabáné,

 

1. helyezett: 

Varga Tamás Általános Iskola, a csapat tagjai: Szabó Evelin, Maszlag Viktória, Korom Norina önálló koncepció. Továbbjutó az országos fordulóra.

 

Középiskolás korosztály:

 

3. helyezett:  

Bethlen Gábor Református Gimnázium, a csapat tagjai: Bubla Bettina, Misku Tamás, Stefula Máté, felkészítő tanár Czeglédi Sándor,

 

2. helyezett:

Bethlen Gábor Református Gimnázium, a csapat tagjai:  Bozsogi Henriett, Nagy Viktória, Szabó Anna, felkészítő tanár: Simonné Bereczki Sára,

 

1. helyezett :

Németh László Gimnázium Tarján Ádám, Török Balázs, Kőrösi Kira, felkészítő tanár Huzián Péter, kimagaslóan jó teszteredmény. Továbbjutó az országos fordulóra.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ez a győzelem már nagyon kellett!

Ez a győzelem már nagyon kellett!

Legutóbbi, Balmazújvárosban elszenvedett vereségük után a vásárhelyieket fűtötte a bizonyítási vágy, így csak a győzelmet tekinthették elfogadható eredménynek.
Folyóink sínylődése határon innen és határon túl

Folyóink sínylődése határon innen és határon túl

A nem alapos tájékozódás miatt feleslegesen kelt riadalmat néhány sajtó, miközben jóval közelebb tetten érhetők az Alsó Tisza ártalmas szennyezésének nyomai.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!