SportReális esély van a továbblépésre

2017. április 26., szerda
 
Reális esély van a továbblépésre

Folytatja a szereplését a rájátszásban a Vásárhelyi Kosársuli. Az NBI B csoportos bajnokság felsőházában pénteken az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC otthonába látogatnak Vas Péterék.

 

 

Fotó: Kovács Alíz

 

 

 

A kék-sárgák a Veszprém ellen elvesztett párharc után most azért küzdhetnek, hogy az 5. helyért játszhassanak majd.

A győrieknek nem volt egyszerű dolga a playoff első körében, hiszen az alapszakaszban második helyen végzett Miskolc ellen kellett volna továbblépniük. Ezt azonban Drahosék megakadályozták. Nem szabad viszont alábecsülni a dunántúliak képességeit, hiszen mindkét mérkőzésen megszorongatták a borsodiakat. Sőt a miskolciak otthonában kisháján győzni is tudtak. A nyugatti bronzérmesnél Nárai, Ruják, Puszta és Gombás vitézkedett, így rajtuk kell leginkább rajta tartania a szemüket Utasi Gábor legénységének.

 

Bivalyerős ellenfél, a nyugaton élen végzett Veszprém ellen vérzett el a Vásárhely az első körben. Mostani riválisaikkal szemben viszont reális esély van a továbblépésre is. Ez a párharc kuparendszerben zajlik majd, így óriási szerepe lesz a pontkülönbségnek is. A legegyszerűbb persze az lenne, ha a Hódmezővásárhely mindét összecsapást hozná. Ez azonban nem lesz könnyű feladat, de ha Szabó Péterék át tudják menteni a második Veszprém elleni meccsen mutatott formájukat, akkor akár győzelemmel is haza indulhatnak a Rába-partjáról.

A párharc második találkozóját május 6-án szombaton 18 órakor rendezik Hódmezővásárhely. 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Garai Gábor dobogós lett a színvonalas és az adott szakma ismeretének maximumát megkövetelő elméleti és gyakorlati verseny országos döntőjén
Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Erősen megkérdőjelezhető a tram train project teljes körű hatástanulmányának, tervezésének, pályáztatásainak felelősségteljes, gondos előkészítése.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.