Kultúra, oktatásPonthatár - Kinek mit hoz a jövő?

2016. július 26., kedd
 
Ponthatár - Kinek mit hoz a jövő?

Július 26-án este 8 órakor hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat, amiből a jelentkezők megtudhatják, felvették-e őket a kiválasztott egyetemre és szakra. A pontszámok először a felvi.hu oldalon válnak elérhetővé, de a felvételizők sms-ben is értesítést kapnak.

 

 

Fotó: VH

 

 

A budai Infóparkban délután 4-kor kezdődik a szokásos Pont Ott Parti. A koncertek, beszélgetések után ott is meg lehet majd tudni a pontszámokat.

 

Idén 111 162-en jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe. A jelentkezők száma tavalyhoz képest 5 százalékkal emelkedett.

A legtöbben most is valamelyik gazdaságtudományi képzésre szeretnének bejutni (a diákok 17 százaléka). Továbbra is népszerűek a műszaki szakok, ezekre a pályázók 14 százaléka adott be felvételi lapot, és a pedagógusképzések, amelyekre a diákok 13 százaléka készül. Nincs változás az orvos- és egészségtudomány, valamint az informatika iránti érdeklődésben: előbbire a diákok 9, utóbbira 8 százaléka pályázik idén is.

A felvételin maximálisan 500 pontot lehet elérni: 200-200 pont a középiskolai teljesítmény és a felvételi vizsgának megfelelő érettségi eredményeinek összeadásával, vagy az érettségi pontok kétszerezésével jön össze. További 100 pluszpont szerezhető az emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával, tanulmányi versenyen elért eredménnyel. A minimum ponthatár 280 pont. Ennél kevesebb ponttal nem lehet bekerülni a felsőoktatásba.

 

Hódmezővásárhely felsőoktatásában közvetlenül két intézmény érdekelt. A nagy múltú Dél-alföldi agrárképzés fellegvárának számító, ma már a Szegedi Tudományegyetem egyik kara, a Mezőgazdasági Kar, amelyre (a felvi.hu adatai szerint) az idén szeptemberben induló szemeszterre (a felsőfokú szakképzésre jelentkezettek nélkül) összesen 408 fő jelentkezett, közülük első helyre 196-an írták be a vásárhelyi Kart.

(Egyébként a Szegedi Tudományegyeetemre 15207-en jelentkeztek, és közülük 8208-an jelölték első helyen az egyetemet.)

 

A másik intézmény, a Budapesti Kommunikációs Főiskolából lett Budapesti Metropolitan Egyetem vásárhelyi kihelyezett tagozata, amely a HSZC Corvin Szakképzővel van szűkös társbérletben, és amely előszeretettel hívja magát Regionális Tudásközpontnak.

Két (csak önköltséges) szakot indítanak idén is: a kereskedelem és marketing (nappali és levelező) szakra 14-en, illetve 12-en jelentkeztek, ebből csak 1, illetve 4 fő írta be első helyre, míg a turizmus-vendéglátás (nappali és levelező) szakra 38-an, illetve 16-an jelentkeztek, ebből első helyre 11-en, illetve 3-an írták be a Metropolitant. Mint ismeretes egy adott szakra csak minimum 15 felvett hallgatóval indítható felsőoktatási képzés.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rióban is kabala lehet Vásárhely

Rióban is kabala lehet Vásárhely

Elutazott Vásárhelyről Gyurta Dániel és öt úszótársa. Megköszönték a vásárhelyiek vendégszeretét. Videóriportunkban idézzük az első vásárhelyi táborozást.
Tarjáni Nap 2016

Tarjáni Nap 2016

Hódmezővásárhelyen a városrészi napok egyik legjobb helyszíne a Szél utcai játszótér melletti nagy füves terület. Idén is sok jó program és koncert lesz! Részletes program!
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.