GazdaságPénzt kaptak az önkéntesek

2016. június 26., vasárnap
 
Pénzt kaptak az önkéntesek

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázati feltételeinek négyszázkilencvenkét önkéntes tűzoltó egyesület felelt meg, összesen háromszázkilencven millió forint értékben nyújtottak be pályázatot.

 

 

A képen a mártélyi önkéntes tűzoltók árvízkár elhárítás munkálata (Fotó: VH archív)

 

 

 

 

A pályázatok segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak. Idén másfél hónappal korábban és ötvennéggyel több önkéntes tűzoltó egyesület kapott támogatást.

Köztük Hódmezővásárhely környékének négy önkéntes egyesülete.

Az ország többi egyesületéhez hasonlóan a négy település egyesülete is működési költségekre, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be pályázatát.

A mártélyi Polgárőr Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 618 forintot, Mindszent Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 750 ezer forintot, Földeák Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 975 ezer forintot, a Maroslelei Polgárőr és Tűzoltó Egyesület 706 ezer forintot nyert.

 

 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint folyamatosan nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma: amíg 2015-ben huszonnégy, addig 2016-ban már harmincnégy önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezik az önálló beavatkozás jogkörével, a tervek szerint év végére további tizenkét egyesület kerül ebbe a körbe.

 
 
VH-BM sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Százan kaptak kitüntetést Vásárhelyen

Százan kaptak kitüntetést Vásárhelyen

Szent László napja alkalmából mintegy 100 katona vehette át a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet Hódmezővásárhelyen. Videóval!
Mozdonyvezetés és gladiátorharc

Mozdonyvezetés és gladiátorharc

A címbeli két igen különböző mai és római kori foglalatosság mindegyikével meg lehetett ismerkedni Szegeden az idei Múzeumok Éjszakáján. Képekkel!
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.