GazdaságPénz állt a házhoz

2017. január 15., vasárnap
 
Pénz állt a házhoz

A kormány tavaly decemberben gyors év végi önkormányzati pénzosztásba kezdett, 40 milliárdot csoportosított át.

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Közlöny szerint 40 milliárdot vont el a kormány többek között a rokkantsági, rehabilitációs ellátások, a települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása, a támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, utcai szociális munka és a Biztos Kezdet Gyerekház működésének támogatása, szociális kiegészítő pótlék támogatása valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2016. évi kompenzációja cím terhére.

 

Sok település kapott aprópénzt, de hatalmas milliárdok mentek a privilegizált önkormányzatoknak. 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata például 2,5 milliárd forintot kapott a kormánytól, és már ki is alakult, mire fogják fordítani a váratlan „karácsonyi ajándékot”.

A tervek szerint ebből felújítják a városháza tetőszerkezetét, pincéjét, a villamos hálózatát.

Ebből a keretből finanszírozzák a Török Sándor Strandfürdő és a Gyarmati Dezső Sportuszoda fejlesztését is, a költséghatékonyabb működtetés érdekében hidegvizes kút fúrását. Mintegy 40 milliót költenek beléptető rendszer kiépítésére.

Emellett a Németh László Gimnázium és Általános Iskola bővítésére, térfigyelő- és rendszámfelismerő rendszer kiépítésének folytatására is költ a támogatásból.

A belváros fejlesztésének folytatásaként pedig a kőfal felújítására is költenek. 

A közlekedésfejlesztéshez kapcsolódóan várhatóan a 47-es főút melletti Új-Kishomokig tartó kerékpárút felújítására, a piaci parkoló rekonstrukciójára is fordít az önkormányzat a támogatásból.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanok nem a boldogságban fognak úszni

A gondatlanok nem a boldogságban fognak úszni

Csongrád Megyében az elmúlt napokban olyan szintű vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladta a legmelegebb nyári napok fogyasztását.
A ingyen áram nem olcsó mulatság

A ingyen áram nem olcsó mulatság

Valamennyi pályázó, aki elektromos töltőállomást akar létesíteni - így Hódmezővásárhely is - nyert a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.