KözéletPedig megelőzhető

2010. november 22., hétfő
 
Pedig megelőzhető

Ha az ország lakosságának 6-8 százaléka érintett, akkor Vásárhelyen is több  ezer valódi, vagy látens, azaz rejtett cukorbeteg van.

 

November 20-án szombaton a Hódmezővásárhelyi Cukorbetegek Klubja ünnepi találkozót rendezett a Kórház Erzsébet termében. 30-35-en vettek részt a rendezvényen,  Makóról és Szentesről is érkeztek érdeklődők. Dr. Kovács László megbízott orvosigazgató nyitotta meg a rendezvényt, amelyen Dr. Berta Éva belgyógyász főorvos tartott előadást. A Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Péczely Attila Zeneiskola növendékei verses, zenés összeállítással készültek.

Dr. Kovács László portálunknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy sokkal jobban kell figyelni a cukorbetegség veszélyeire. Ezért óriási szerepe van a megelőzésnek, az idejében történő felismerésnek. Városunkban az Egészséges Vásárhely Program fontos eleme a cukorbetegség prevenció. A betegség a cukorháztartás felborulását jelenti, mely a megfelelő diétát betartva hatékonyan és tünetmentesen tartható, továbbá a szövődmények megelőzhetőek. Az inzulint a hasnyálmirigy termeli. Funkciója szerint a vérben lévő cukor mennyiséget juttatja be a sejtekbe. Normális esetben a szervezet inzulin termelése pont olyan mértékben történik, amennyire szükség van a cukor beépítéséhez. Dr. Kovács László  óva int attól, hogy elbagatelizáljuk ezt a betegséget. Súlyos szövődményei vannak: a fekélyektől a teljes vakságig. Ma már egy egyre nagyobb mértékben terjedő népbetegségről van szó, amely az ország lakosságának 6-8 százalékát érinti és mint mondta Hódmezővásárhelyen is több ezer valódi, vagy látens cukorbeteg van.  

 

Olvassa el ezt is!

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.