Kék hírekÖtvenmilliós fogás

2011. február 28., hétfő
 
Ötvenmilliós fogás

A Németországba tartó török kamionban valamennyi ruhanemű hamis volt.

 

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei közúti ellenőrzést tartottak Nagylaknál, amely során megállítottak egy török állampolgár által vezetett szintén török honosságú nyerges vontatót.

A bemutatott okmányok alapján a sofőr különböző textilárut szállított Törökországból Németországba.

A pénzügyőrök a rakteret felnyitották és szúrópróbaszerűen megbontottak néhány kartondobozt, melyben többféle, világmárka jelzésével ellátott felső és alsóruházati terméket találtak. A rakomány tételes vizsgálata során a járműből összesen 44.615 darab boxeralsó, póló, farmernadrág és cipő került elő.

Az előzetes szakértői vélemény alapján a ruházati termékek mindegyike gyenge minőségű hamisítvány, ezért az 50 millió forint piaci értékű szállítmányt a pénzügyi nyomozók lefoglalták, valamint áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.

 

Olvassa el ezt is!

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.