MozaikÖtletek az otthon védelmére nyaralás idején

2021. június 22., kedd
 
Ötletek az otthon védelmére nyaralás idején

Az országban havonta átlagosan körülbelül 2 ezer betörést regisztrálnak a hatóságok. A büntetőhatóságok a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőit csak ritkán kerítik kézre (körülbelül minden ötödik tolvajt), és még a sikeres felderítéseknek is csak a töredéke eredményezi a sérelmet elszenvedő polgár kárának megtérülését.

 

 

 

 

 

 


A betörések mennyisége tehát láthatóan növekszik, ugyanakkor a rend éber őrei csak az esetek 20 százalékában járnak sikerrel és még akkor sem biztos, hogy az elfogott tolvaj nem adott már túl a zsákmányon. Ha már bekövetkezett a baj, bár hozzánk nőtt értékeinket nem is kapjuk vissza, legalább vigaszt nyújthat, hogy anyagi kárunkat megtéríti egy biztosító. Néhány tanácsot azonban nem árt megszívlelni, ha azt akarjuk, hogy a választott társaság fizessen is.

Nem fizet a biztosító, ha...

Az alkuszok tapasztalatai szerint a lakásbiztosítások megkötésekor kevés figyelmet szentelünk a részleteknek, pedig a családi vagyon legnagyobb részét kitevő ingatlanok és ingóságok védelme ennél nagyobb odafigyelést érdemel. A kárrendezés során gyakran derül fény egyes kockázatok fedezetlenségére vagy éppen alulbiztosítottságra, mely utóbbi esetben a biztosító csak értéken alul tud kártérítést fizetni. Az is nagy problémát okoz, hogy bár korábban megfelelő biztosítással rendelkeztünk, ami azonban az elmúlt években idejét múlttá vált. Így a félreértések egyik legfőbb oka a vagyonvédelmi előírások be nem tartása.

Valamennyi biztosító lakásbiztosítási szabályzata (szerződési feltétele) meghatározza azon vagyonvédelmi követelményeket, melyek megléte szükséges a betöréses lopás kockázatvállalásához. Szerződéskötéskor a hiányzó védelmi eszközökről, valamint a meglévők minősítéséről célszerű egyeztetni a biztosító képviselőjével.

Lakótelepi lakások esetében jellemző probléma például, hogy csak a bejárati ajtó biztonságvédelmét oldja meg a tulajdonos és megfeledkezik a folyosóablakok illetve a kiegészítő helységek védelméről is gondoskodni. Családi házaknál, alsóbb emeleten lévő lakásoknál gyakori probléma, hogy az ablakokat védő rács nem megfelelő anyagú, vastagságú.

Az egyes vagyonvédelmi szintekhez káreseményenkénti kártérítési limiteket határoznak meg a biztosítók. Betöréses lopás biztosításra abban az esetben nyújtanak fedezetet a különböző biztosítók, amennyiben a biztosított ingatlan védelme teljesíti legalább, az úgynevezett minimális mechanikai védelem előírásait. Az ilyen alap védelem mellett ugyanakkor a biztosító által vállalt káreseményenkénti kártérítési limit is viszonylag alacsony.

Természetesen a biztosított értékek nagyságától függően a védelmi követelmények is szigorodnak. A biztosítókra általában jellemző, hogy a mechanikai védelmet többre becsülik az elektronikai jelzőrendszereknél, így a védelem kialakításánál érdemes ezekre helyezni a nagyobb hangsúlyt, szigorúan betartva a szerződésben foglaltakat.

A biztosításon túl - a legjobb védekezés a megelőzés

A vagyonvédelmi szakemberek egyetértenek abban, hogy megelőzhető a baj, ha úgy utazunk el hosszabb-rövidebb időre, hogy gondoskodunk otthonunk megfelelő védelméről. Ezekben segítenek a korszerű zárak az ajtókon, ablakokon, a jelző-riasztó rendszerek, amelyek elijesztik vagy feltartják a betörőt addig, amíg tetten nem érik őt. Ezek nagy részét a biztosítás szerződési feltételei is tartalmazzák.

 

Vannak olyan praktikák azonban, amivel mi magunk is megnehezíthetjük a betörők dolgát. Ésszerű ötlet például megkérni a szomszédokat, ismerősöket, hogy rendszeresen ellenőrizzék lakásunkat, ürítsék ki a postaládánkat. A legmegnyugtatóbb azonban, ha a nagyobb pénzösszegeket, ékszereket, kötvényeket az üdülés idejére pénzintézetben helyezzük el. Ugyanoda érdemes leadni a bútorokról, műszaki cikkekről, ékszerekről, festményekről és minden ingóságunkról készített leltárt is.

 

9+1 praktikus tanács, amivel csökkenthető a betörés kockázata

1. Hagyd bekapcsolva a televíziót, ha pár órára elmész otthonról. A készülékek mással össze nem hasonlítható fényforrást idéznek elő, amiből egy, az utcán ólálkodó tolvaj azt az információt szűrheti le, hogy valaki tartózkodik az ingatlanban, így eláll a a betörés tervétől. Manapság egyébként már léteznek olyan fényforrások, amik azt az illúziót keltik mintha valaki tv-t nézne.

2. Szerelj fel mozgásérzékelős lámpákat az ingatlan körül a szabadban. A mozgásra felkapcsolódó fény ugyanis gyakran elrettentheti a besurranó tolvajokat, mivel nem tudják titokban végezni tevékenységüket és így a lebukás veszélyét kockáztatnák.

3. Ha elmész otthonról, hagyj mindent úgy, mint amikor otthon tartózkodsz. Például ha a függönyöket nem szoktad összehúzni, akkor ezt abban az esetben se tedd, ha elmész valahova, mert ez szintén azt sugallhatja a betörőknek, hogy nem vagy otthon.

4. Hagyd az autót a ház előtt, ha gyalog mész valahova. Ez szintén az előbb említett célt szolgálja.

5. Ha hosszabb időre elutazol, mindenképp kérj meg egy ismerőst, vagy a szomszédokat, hogy vegyék ki a leveleid és az újságot a postaládából, ugyanis pár nap után a legfigyelmetlenebb tolvaj is rájön a postaládából kilógó küldemények láttán, hogy nincs otthon senki.

6. Vegyél egy kutyatálat a legközelebbi kisállat kereskedésben és tedd ki a bejárati ajtó elé, vagy helyezd el egy az utcáról is jól látható helyen. A házőrzők ugyanis sokszor elrettentik a betörőket.

7. Ha kertes házban laksz, mindenképp intézd el, hogy hosszabb távollét esetén is rendben legyen tartva a kert. A levágott pázsit, a megnyírt sövény is azt a látszatot kelti, hogy folyamatosan tartózkodik az ingatlanban valaki.

8. Rejtsd el a kukát. Ha a szemetes jól látható helyen van, akkor a betörő könnyen észreveszi, hogy hetek óta üresen áll.

9. Ne reklámozd, hogy elutazol valahova. Az egyik leggyakoribb ilyen probléma, hogy kiposztolja valaki egy előre tervezett nyaralás várható időpontját egy közösségi portálra, ahol az arra nem kívánatos személyek is láthatják a távollét időtartamát.

+1. Végül, de nem utolsó sorban: Köss betöréses lopásra, rablásra is kiterjedő lakásbiztosítást! A legkifinomultabb tolvajokat semmi sem tántoríthatja el attól, hogy kifigyeljék szokásaidat és egy alkalmas pillanatban besurranva otthonodba eltulajdonítsák féltett értékeidet. Ha bekövetkezett a baj, és bár hozzánk nőtt értékeinket nem is kapjuk vissza, legalább vigaszt nyújthat, hogy anyagi kárunkat megtérítik és nem úszik el teljes vagyonunk.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Koncz Zsolt a HFC új vezetőedzője

Koncz Zsolt a HFC új vezetőedzője

A Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapat új vezetőedzőjét hétfőn mutatták be. Bízik benne, hogy meg fogják találni a közös utat, azt ami előre fogja lendíteni a vásárhelyi labdarúgást.
Kérdések és válaszok az allergiáról

Kérdések és válaszok az allergiáról

Hazánkban a lakosság 20-25 százaléka légúti allergiás, köztük is magas azok száma, akiknél a parlagfű és a fűpollen okoz tüneteket.
Ennivaló receptjeink - Sárgabarack torta citromos túrókrémmel

Ennivaló receptjeink - Sárgabarack torta citromos túrókrémmel

Hamarosan itt a sárgebarack szezon. Angéla: "Amit most hozok, tök egyszerű, helyettünk készíti el szinte magát, nem sütjük, és igazán könnyű darab egy nehéz ebéd után."
Nem riaszt és még mérgező is lehet

Nem riaszt és még mérgező is lehet

Még a természetes illóolajok is tartalmazhatnak 26 olyan illatanyagot, melyek az arra érzékeny személyeknél allergiás reakciót válthatnak ki, de mérgezés is előfordulhat.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!