Kultúra, oktatásOrszágos döntőben a Varga Tamás iskola háromtagú csapata

2017. szeptember 29., péntek
 
Országos döntőben a Varga Tamás iskola háromtagú csapata

Kihirdették az Utazás Wittenbergbe országos vetélkedő döntőjének időpontját. Egy vásárhelyi csapatért is szurkolhatunk.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Október 21-én szombaton Budapesten a Budai Várnegyedben a Bécsi kapu téren a Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltárában rendezik a közel egyéves vetélkedő záró megmérettetését, amelyen a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola csapata is az egyik döntős résztvevő.

 

Mint arról többször írtuk, a Magyar Nemzeti Levéltár a Reformáció Emlékév alkalmából a fiatalokat is megszólító 3 fordulós vetélkedő sorozatot indított, amelynek megyei első fordulójának eredményhirdetése a Hódmezővásárhelyi Levéltárban volt.

Az eredményhirdetés szerint, az általános iskolások közül a legjobb teszteredményt a Szent István Általános Iskola csapata érte el.  A Varga Tamás Általános Iskolából két csapat is indult, egyikük második helyezést ért el, másik csapat továbbjutott a következő fordulóra.

A legtöbb középiskolás csapatot, szám szerint hatot, a Bethlen Gábor Református Gimnázium indította, közülük került ki a 2. és a 3. helyezett.

A legjobb teljesítményt a Németh László Gimnázium csapata nyújtotta, teszteredményük és kisfilmjük is kimagasló színvonalú volt. A középiskolák közül ők jutottak tovább a 2. fordulóra.

 

A 2016 őszén induló levéltár-pedagógiai foglalkozásokra épülő országos - külön az általános és külön a középiskolások - diákvetélkedőjének megyei fordulójából továbbjutott csapatok  idén május 26-án mérhették össze tudásukat a verseny országos elődöntőjében. Míg az első körben egy online teszt és egy kisfilm elkészítése volt a feladatuk, a második fordulóban a korábbi kérdéseknél némileg nehezítettebb teszt kitöltése tette próbára a versenyzők tudását. A teszt kitöltésére 60 perc állt rendelkezésre. Az eredmények a pontszám és teszt kitöltésének ideje alapján születtek. A gondos felkészülés és sikeres teljesítéssel a Varga Tamás iskola csapata az ország 13 döntőbe jutott csapatának egyike. A csapat tagjai: Szabó Evelin, Maszlag Viktória, Korom Norina. Felkészítő tanáruk: Bányai Csabáné, az iskola magyar - történelem szakos tanár.

Az október 21-i döntő helyezettjei az értékes nyeremények mellett, programokkal teli utazáson vehetnek részt a reformáció bölcsőjében, Wittenberg városában. A döntőt valószínű az M5 TV csatorna is közvetíti.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Átvették Budapesten a petíciót

Átvették Budapesten a petíciót

Úgy tűnik a kishomoki lakosok közössége tettre készebb, mint a vásárhelyi Önkormányzat. A tram-train megállóért folyó kampány nagyobb sebességre kapcsolt.
Érmes vívóévad kezdés

Érmes vívóévad kezdés

Wolf Eszter korosztályának Magyar Bajnoka már az első versenyen ismét bebizonyította, hogy akarata és tudása töretlen a siker felé vezető úton. 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.