BulvárOrszágos aláírásgyűjtés kezdődött

2017. augusztus 22., kedd
 
Országos aláírásgyűjtés kezdődött

A cél az állatvédelmi törvény szigorítása. A Polgári kezdeményezéshez a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is csatlakozott.

 

 

 

 

A gyűjtés célja, hogy kapjon tényleges szabadságvesztést az, aki gerinces állatot megkínoz, elpusztít, és ilyen esetekben a büntetési tétel alsó határa 1 év legyen, valamint kerüljön bevezetésre a szabadságvesztés főbüntetés mellett azon mellékbüntetés, mely alkalmas arra, hogy 5 évre eltiltsa az elkövetőt az állattartástól. Aki ezzel egyetért, aláírásával Hódmezővásárhelyen is támogathatja a kezdeményezést.

 

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, az aláírásokat Hódmezővásárhelyen a Bogáncs Állateledel üzletben gyűjtik, az ott dolgozók örömmel vállalták a feladatot, hiszen régóta szoros az együttműködés a szervezet és a bolt között.

Az egyesület elnöke kiemelte, az egyesület minden olyan kezdeményezéshez csatlakozik, ami az állatok érdekeit szolgálja. 2016-ban például az országos demonstrációban főszervezőként vettek részt, így nem volt kérdés, hogy a mostani aláírásgyűjtésben is segítséget nyújtanak. Hozzátette, legalább ötszáz aláírásra számítanak, valamint örömét fejezte ki, hogy Hódmezővásárhelyen elsőként hozták létre az aláírásgyűjtő pontot.

Otlokán Sándor, az üzlet tulajdonosa elmondta, a megoldást hosszú távon a prevenció és a szemléletformálás jelentheti. Fontos, hogy a fiatalokat már időben megtanítsák a felelős állattartásra. Azt tapasztalja, hogy a vásárlók közül a fiatalabb generáció már felelősségteljesebben gondolkozik, köszönhetően az állatvédelmi szervezetek munkájának. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vitt mindent ami mozdítható volt

Vitt mindent ami mozdítható volt

A tettes mindig visszatér a tett színhelyére - tartja a mondás. A vásárhelyi betörő ezt megduplázta. A 21 éves férfi előzetes letartóztatását kezdeményezték.
Játék a normatív támogatással?

Játék a normatív támogatással?

Bálint Gabriella szerint, a normatívák körüli manipuláció lehetősége is felmerül. A VH birtokában van egy idézés, ami a NAV Bűügyi Igazgatóság vizsgálatát támasztja alá.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.