Kultúra, oktatásÖregdiák találkozó

2015. június 13., szombat
 

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola gimnáziumi képzésének huszadik évfordulója alkalmából meghívták az egykori végzősöket.

 

 

 

 

Barta Zsófia beszámolója szerint, az első napon zenés esttel készültek az iskola tanárai egykori és jelenlegi diákjai. Csanki Pisti-Elvis imitátor, majd Tóth Anita tanárnő és a ZENEVAN formáció NLG-s diákokkal kiegészülve fergeteges hangulatot varázsoltak, ami aztán örömzenélésbe ment át.

 

Fellépett a 12. A osztályos Gál Vivien, akit hangszeren Csókay Miklós  és Zoltai Atilla kísért. Fellépett az intézmény aulájában a „Ruhr-vidéki Málna” is, hiszen az együttes frontembere Blazovich Péter tanár. A nap zárásaként,,Csillagnézés  - Fényes alakzatok a 20 éves falakon, avagy lézer-show az NLG diákjai által készített eszközökkel” – címmel indult program a Gyulai József Természettudományos Műhelyben. Végezetül az öregdiákok távcsövekkel figyelhették meg a csillagokat.

 

Másnap tíz órától kezdődött az élet az intézményben, ahol a kívánságfára tűzdeltek szalagokat az intézmény öregdiákjai, majd egy üzenő falat állítottak fel az egykori végzős diákok a gimnazistáknak.  Ezt követte a Flashmob, melyet a „ma tanulói” adtak elő, itt egy „NLG – 20” alakzatot formáltak meg a gimnáziumi képzés huszadik évfordulója alkalmából. Tizennégy órától az érdeklődök láthatták a Foucault- inga kísérletet, melyet Szittyai István tanár mutatott be. Ezt követően a sportcsarnokban tanár- diák foci meccs volt.

 

Olvassa el ezt is!

Amerikai film készült a vásárhelyi gyilkosról

Amerikai film készült a vásárhelyi gyilkosról

A Scotland Yard szerint a kriminalisztikában szinte példátlan, hogy a gyilkos a helyszínelés alatt és napokig a lakásban, egy szivacsmatrac belsejében kivágott búvóhelyen volt.
Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Pisztáciás tekercs

Baracskay Angéla: És azt mondtam már milyen egyszerű? Egy valamire kell csak odafigyelni, hogy a tészta hideg legyen! Pikk-pakk kész! Szó szerint!
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon

Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.