GazdaságOlcsóbb üzemanyag Vásárhelyen is?

2017. november 17., péntek
 
Olcsóbb üzemanyag Vásárhelyen is?

Lázár János kijelentette, hogy ha Hódmezővásárhelyen sokkal magasabb a benzinár, mint például Szegeden, akkor ő is meg fogja kérdezni, hogy miért van ez így.

 

 

 

 

 

 

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról is kérdezték, hogy Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a hétvégén Facebook-oldalán azt közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden.

Erre reagálva kijelentette: a kormánynak nincs köze a Mol árpolitikájához. Tállai András azt tette szóvá, hogy Mezőkövesden drágább a benzin, mint más Mol-kutakon. Ez "jó néhány képviselőtársamnak jutott most az eszébe" - tette hozzá a miniszter, megjegyezve: ha az ő választókerületében, Hódmezővásárhelyen sokkal magasabb a benzinár, mint például Szegeden, akkor ő is meg fogja kérdezni az érintett hódmezővásárhelyi benzinkút-üzemeltető kiskereskedőket, hogy miért van ez így.

Összegzése szerint Tállai András teljesen helyesen járt el.

 

Eközben, tegnap délután a MOL közleményben reagált. Mint írják, a Mol piaci vállalatként a fogyasztói visszajelzéseket is beleértve folyamatosan figyelemmel kíséri a versenypiaci tényezőket, elemzi és szükség esetén módosítja az árakat. Az árazás ugyanakkor tisztán kereskedelmi kérdés - írta a magyar olajipari vállalat.

A Mol a közleményben megismételte, ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy a saját árazási gyakorlatát. A legtöbb fogyasztási cikkhez hasonlóan az üzemanyagok ára számos piaci körülménytől függ. Magyarországon csaknem 2000 töltőállomás van, ennek csak egynegyedét működteti a Mol.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely szociális területén munkálkodókat tüntettek ki

Vásárhely szociális területén munkálkodókat tüntettek ki

A november 15-én tartott közgyűlésen idén is hárman kaptak kitüntetést szociális területen dolgozók, illetve az önkéntese tevékenykedők közül.
Az örömmel vállalt rabszolgaság

Az örömmel vállalt rabszolgaság

Lázár János szerint rabszolgamunkát végeznek a nyugatra vándorolt magyarok, köztük több százan Vásárhelyről, de a számok sok esetben mást mutatnak.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.