Kultúra, oktatásŐ volt a tablók őrangyala

2016. november 28., hétfő
 

A 2014 májusában tragikusan elhunyt Szilágyi László 2009-ben elhatározta, hogy megmenti az enyészettől azt a több tucatnyi tablót, amelyen sok-sok évtizeddel ezelőtt, az Andrássy utcai iskolában végzett diákjainak, illetve főiskolai hallgatóinak a fotói láthatók.

A Galériánkban 1946-tól 1975-ig az összes végzett osztály tablóját megnézheti. 

 

Fotó: VH

 

„Tablómentő missziójáról” sokan tudtak, hiszen mint akkoriban mondta, érettségi találkozó alkalmával mindig őt keresték, hogy megnézhessék a tablójukat.

Szilágyi László, testnevelő tanár, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Kollégiumának igazgatója volt, igazi ’selfman’. Mindent megcsinált maga, sokszor nem a szűkös anyagi helyzet miatt, hanem mert értett hozzá és nem volt szükség szakembert hívni. Igazgatói munkája mellett, és a karbantartás mellett, maradt ideje arra is, hogy a sok tablót gondozza, állaguk romlását megállítsa. Ezt a plusz munkát a lelkiismeretességének köszönhette: 

„Évekkel ezelőtt bejött az udvarba egy pótkocsis traktor és elkezdték pakolni a tablókat, ezeket a míves, szépen kidolgozott keretben lévőket, nagyon jó fotókkal, amelyek egyike sem sárgult meg. Elvitték a régi Kossuthba, az udvari garázsba. Volt ott minden: rossz számítógép, meg sok kacat. Nem is beszélve arról, hogy felülről be is ázott. A Gregus Máté iskola kiköltöztetésével tanárként én is mentem a Kossuthba. Aztán egyszer kérdeztem Nagy Zsuzsa igazgatónőt, elhozhatnám-e a tablókat mert itt a Mezőgazdasági Kar épületegyüttesében van hol elhelyezni, és én rendbe hoznám, gondjukat viselném,”- mondta néhány éve a Vásárhelyi Híreknek. 

 

Szilágyi László döntését, ha gondolatban, vagy éppen szavakban, azóta több százan hálálták meg. Hiszen az egykori mezőgazdasági gimnázium, technikum, szakközépiskola, illetve főiskola szinte valamennyi végzősének tablói megóvott állapotban megtalálhatták nála. Tragikus halálával, megszakadt a tablómentő muka is. 

 

A Galériánkban 1946-tól 1975-ig az összes végzett osztály tablóját megnézheti.

 

(Chrome vagy Firefox böngészőt használók a Ctrl + billentyűkkel nagyíthatnak vagy a Ctrl - billentyűkkel kicsinyíthetnek és a Ctrl 0 lenyomásával az eredeti méretbe állíthatják vissza a képet.)  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Értékesítene egy iskolaépületet az önkormányzat

Értékesítene egy iskolaépületet az önkormányzat

A közgyűlés egyhangúlag döntött arról, hogy értékesítésre jelöli ki a Szék utcai épületet, értékbecslés készül az ingatlanról, valamint pályázatot írnak ki.
„A kalifátus oroszlánjai” Vásárhelyen is

„A kalifátus oroszlánjai” Vásárhelyen is

A Németh László iskolában 10 órától újra megkezdődött a tanítás. A gimnázium épületeit átvizsgálták és nem találtak robbanószert.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 2. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi Művészeti Díj 2025

Vásárhelyi Művészeti Díj 2025

Gálaműsor keretében idén egyéni kategóriában megosztva Földesi Gyula koreográfus, és Fonay Tibor Ferenc zeneművész kapta.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársuli továbbra is a 8. helyen áll
A Kosársuli továbbra is a 8. helyen áll Az első félidőben remekül tartották a lépést a bajnokság legjobb formában lévő csapata ellen, a harmadik negyed viszont eldöntötte a meccset a vendégek javára.
 
Győzelemmel kezdték az alapszakasz második „félidejét”.
Győzelemmel kezdték az alapszakasz második „félidejét”. A két csapat a bajnokság legelső fordulójában találkozott egymással. Most nem mindennapi csatát nyert meg a Kosársuli.
 
Újjászületés - Kerámiába álmodva
Újjászületés - Kerámiába álmodva Márciusig látható a XXVII. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon született alkotásokból nyílt kiállítás az Alföldi Galériában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

I. félév. A heti kukaürítés nem változott, idén is a hónap utolsó hetében van a szelektív hulladékszállítás.

 

 
2025-ös munkaszüneti és ünnepnapok
2025-ös munkaszüneti és ünnepnapok 2025-ben 5 hosszú hétvége lesz, de idén nem lesz hatnapos hosszú hétvége. 2025-ben is három  szombati munkanap lesz.
 
Jogerős ítélet született
Jogerős ítélet született A Volánbusznak járó több tízmillió forintos támogatást, az ez után járó késedelmi kamatokat, valamint perköltséget ítélte meg a bíróság. Van még további nyitott kérdés.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?