Kultúra, oktatásNincsen május Sárgulás nélkül

2019. május 17., péntek
 
Nincsen május Sárgulás nélkül

Május 17-én a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának végzősei Sárgulási ünnepélyüket tartották.

 

 

 

 

 

 

Annak ellenére sem szakadt meg ez a Hódmezővásárhely életét színesítő sok évtizedes hagyomány, hogy 2011-től a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, amely az úgynevezett BSc képzés keretében a 3 év után még egy félév gyakorlathoz köti a diploma megszerzését.

 

Délelőtt 10 órától a Kar épülettömbjében ballagással kezdődött a búcsúztató, majd a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartották meg a búcsúztató ünnepséget. A sok évtizedes hagyomány szerint, délután 3- tól indult a Sárgulási fogatos felvonulás, idén is, mint minden esztendőben a Kutasi úti Tangazdaságból.

Idén 61 mezőgazdasági mérnök szakos, 4 vadgazda mérnök szakos, 18 Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc (másoddiplomás), és 26 Felsőoktatási Szakképzésben részt vett végzős ült fel a fogatokra, és körbejárva jelképesen búcsúznak a várostól, amely három és félévre befogadta őket.

Külön érdekessége az idei Sárgulásnak, hogy Észak-afrikai és kínai végzősök is végeznek idén a Mezőgazdasági Karon.

 

A Sárgulás, ez a minden évben Hódmezővásárhely utcáit betöltő felvonulás, nevét a gabona érése, sárgulása után kapta. Vagyis a „megérett” végzősök körbekocsizva búcsúznak a várostól. A Mezőgazdasági Kar jellegzetes szimbólumával díszített sárga pólóban péntek délután a fogatokon ülő egyetemi hallgatók szakdolgozatuk sikeres megvédése és a gyakorlati időszak letelte után az agrárium minden ágazatában el fognak tudni helyezkedni. A Kossuth térre érkező végzősöket a városvezetés egyik képviselője fogadja.

A Sárgulás koreográfiájának elmaradhatatlan részét képezi az Andrássy utcán a fogatokat végigkísérő, majd a Fekete Sas előtt felálló Városi Fúvószenekar. Idén a Polgármesteri Hivatal részéről Kis Andrea alpolgármester búcsúztatta a végzős hallgatókat.

A Sárgulás idén is bállal zárul, amely 19 órakor kezdődött a Fekete Sas Éttermében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Bethlen bővítése is akadozik

A Bethlen bővítése is akadozik

Még nem kapta meg a város a Miniszterelnökségtől a megvalósítási szakasz aláírt támogatási okiratát. A Németh László iskola fejlesztése is ezért áll.
Zöld Hódmezővásárhely duatlonnal

Zöld Hódmezővásárhely duatlonnal

Záró szakaszához érkezett a Zöld Hódmezővásárhely összefoglaló című projekt. Kerékpáros- és futóverseny volt az Európa Parkban.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.