GazdaságNincs támogatás, ha nincs Gazdálkodási Napló

2010. szeptember 15., szerda
 
Nincs támogatás, ha nincs Gazdálkodási Napló
Kizárhatják azt  adott gazdasági évre járó támogatásból azt a gazdálkodót, aki nem vezeti a gazdálkodási naplót.

November 30-ig kell beadni elektronikus úton. Ez lesz az első alkalom, hogy be kell benyújtaniuk az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevőknek a Gazdálkodási Napló egyes adatait a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz. Amennyiben a napló meghatározott adatainak benyújtására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, úgy akár a támogatás 30 százalékának búcsút mondhat. De bünteti a hivatal az egyéb adatszolgáltatással kapcsolatos hiányosságokat is. Komoly – de gazdálkodást könnyítő és pontosító – adminisztrációs terhet jelent az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) program végrehajtása. Nem elég ugyanis az előírás szerint cselekedni, azaz gazdálkodni, annak egyes lépéseit rögzíteni is kell. Erre szolgál a Gazdálkodási Napló, de évente külön kell a tápanyag-gazdálkodással, a földhasználattal kapcsolatos terveket is készíteni. Ezek egyes adatait a hatóságnak is meg kell küldeni a gazdálkodási év végéig, vagyis november 30-ig.

 

Olvassa el ezt is!

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.