KözéletNincs Juhásztalálkozó főzőverseny nélkül!

2015. március 30., hétfő
 
Nincs Juhásztalálkozó főzőverseny nélkül!

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSZ), a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, a Hód-Mezőgazda Zrt. az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében a hagyományoknak megfelelően április 26-án idén is megrendezi a XXXI. Szent György-napi Juhásztalálkozót.

 

Fotó: VH archív

 

 

A rendezvény 2011-től egy területi egységben, egy helyen, a tenyészállat kiállítás helyszínén lesz ismét, a főbejárattól jobbra.  

A technológiai kiállítás keretében széles körű szakmai ismereteket szerezhetnek a látogatók a legújabb technológiákról, juh-és kecske termékek kóstolására és vásárlására is lehetőség nyílik. A rendezvényt színesíti még az ágazathoz szorosan kapcsolódó használati eszközök, népművészeti tárgyak árusítása.

 

„Nincs juhásztalálkozó főzőverseny nélkül!” A mottó továbbra is érvényes, vagyis a Mezőgazdasági Kar mostantól fogadja a jelentkezéseket.

Az elmúlt éveknek megfelelően a versenyre bárki nevezhet. A versenyzőnek minden kellékről önállóan kell gondoskodniuk, vagyis az alapanyagról, fűszerekről, főzőedényekről, tüzelőanyagról, stb.

A versenyzőnek minimum 5 kilogramm alapanyagot kell hoznia, amit előkészített állapotban - alágyújtás előtt - a zsűrinek be kell mutatnia. Rajtszámot csak az a versenyző kaphat, aki a húsra vonatkozóan a zsűrinek bemutatja a hatósági állatorvos által kiállított - ’Állatorvosi bizonyítvány a hús közfogyasztásra való alkalmasságáról’ szóló – igazolást, illetve felmutatja a számlát a húsvásárlásról. A verseny 7 órakor kezdődik. A rendelkezésre álló idő maximum: 4 óra. A főzőversenyen juh- és kecskehúsból bármilyen ételeket lehet elkészíteni.

 

További információ és jelentkezés a Mezőgazdasági Kar Dékáni hivatalában, Galyas Dagmar Juttánál személyesen, vagy telefonon a 62 532-990-es számon, illetve emailben: galyas@mgk.u-szeged.hu címen.

A nevezési határidő: április 17.

 

Olvassa el ezt is!

Lezárult a Tisza hídon történt halálos baleset ügye

Lezárult a Tisza hídon történt halálos baleset ügye

Minden kerékpáros réme sötétedés után a jelöletlen útakadály, vagy gödör. Talán ezért is kísérte hatalmas országos sajtóérdeklődés a Tisza hídon történt halálos balesetet.
Segítik helyi kis piacok építését

Segítik helyi kis piacok építését

Lázár János: A hódmezővásárhelyi állattartás, a makói hagymatermesztés integráció a kereskedelem állami szabályozása nélkül nehezen lesz képes arra, hogy megálljon a saját lábán.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!