Kultúra, oktatásNemzetek és kultúrák együttélése - öt ország diákjai tanulmányozzák

2017. november 23., csütörtök
 
Nemzetek és kultúrák együttélése - öt ország diákjai tanulmányozzák

A magyar partneriskola, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és még négy ország diákjai vesznek részt az Európa határok nélkül címet viselő, a nemzetek és kultúrák együttélésével foglalkozó projektben.

 

 

 

 

 

Ennek részeként Hódmezővásárhelyen a csoport csütörtök délután meglátogatta az Emlékpont kiállítását, amelyet Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze mutatott be.

 

Az Erasmus égisze alatt futó projektben a vásárhelyi gimnázium mellett, egy marosvásárhelyi, egy francia és egy lengyel középiskola vesz részt a németországi Mettlach városában működő Gemeineschaftsschule koordinálásával. A hódmezővásárhelyi látogatáson minden országból két tanárt és négy diákot lát vendégül a Németh László Gimnázium, Általános Iskola.

 

A magyarországi program során látogatást tesznek még a diákok a vásárhelyi városházán és megismerik Szeged látnivalóit is. Voltak Kelebián is, ahol megnézték az ország határán létesült kerítést és előadásokat hallgattak meg az magyar határvédelem működéséről és a migráció folyamatáról.

 

A projektben a vásárhelyi gimnázium mellett, egy marosvásárhelyi, egy francia és egy lengyel középiskola vesz részt a németországi Mettlach városában működő Gemeineschaftsschule koordinálásával. A hódmezővásárhelyi látogatáson minden országból két tanárt és négy diákot lát vendégül a Németh László Gimnázium, Általános Iskola.

 

A magyarországi program során látogatást tesznek még a diákok a vásárhelyi városházán és megismerik Szeged látnivalóit is. Az együttműködés további találkozásain Németországban arról szereznek tapasztalatokat a tanulók, hogy ott hogyan bánnak a migránsokkal, hogyan történik ott az integráció és egy befogadó tábort is felkeresnek, Lengyelországban a különböző népek együttélését tanulmányozzák majd, Marosvásárhelyen a zenére, mint a népek közötti kapocsra fókuszálnak, míg a projekt utolsó állomásán, Franciaországban a program három éve alatt gyűjtött tapasztalatokat egy konferencián és egy nagyszabású kiállítás formájában összegzik.

Az együttműködés további találkozásain Németországban arról szereznek tapasztalatokat a tanulók, hogy ott hogyan bánnak a migránsokkal, hogyan történik ott az integráció és egy befogadó tábort is felkeresnek, Lengyelországban a különböző népek együttélését tanulmányozzák majd, Marosvásárhelyen a zenére, mint a népek közötti kapocsra fókuszálnak, míg a projekt utolsó állomásán, Franciaországban a program három éve alatt gyűjtött tapasztalatokat egy konferencián és egy nagyszabású kiállítás formájában összegzik.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Vásárlás interneten biztonsággal

Vásárlás interneten biztonsággal

A fekete péntek – és a közelgő karácsonyi ünnepek – alkalmával megszaporodnak a hamis internetes áruházak. Néhány jótanács mire ügyeljünk rendeléskor.
Diák fiúmunka és közös zuhanyozás?

Diák fiúmunka és közös zuhanyozás?

Vádemelés. Mindszenti, mártélyi szülők figyelmeztették egymást, hogy fiatal fiúknak munkalehetőséget kínáló férfi nem igazán azt szeretné, amit hirdet.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!