Kék hírekNem jött be a finn módszer Vásárhelyen sem

2017. május 1., hétfő
 
Nem jött be a finn módszer Vásárhelyen sem

Szerencsére! Tehetnénk hozzá a címhez, mert a 700-ból 3 ittasan vezető talán a közlekedésben résztvevők növekvő felelősségérzetét is mutatja.

 

 

 

 

 

 

 

Nemrég Baranyában  egy nap alatt négy helyszínen, több mint ötszáz járművezető ittasságát ellenőrizték és mindössze egy ember bukott le. Két hónappal ezelőtt Fejér és Hajdú-Bihar-megyében közel négyszáz szondáztatásból egyetlen egy sem jelzett pozitív értéket. 

 

Az április 28-án Hódmezővásárhelyen este 8-tól két helyszínen - a Kaszap és a Jókai utcában - tartott fokozott közúti ellenőrzés (Nem razzia! Sokan tévesen összekeverik a fogalmat!) hasonló - nevezhetjük kedvező tendenciára utaló - eredményt mutatott.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az úgynevezett „finn módszert” alkalmazva egy este alatt, csaknem 700 járművezetőt ellenőriztek.

 

Nevéből eredően ezt a módszert a finnek alkalmazták először, melyet más európai országok is eredményesen átvettek. Lényege, hogy a kijelölt és megfelelően előkészített leállítási helyen több rendőr bevonásával néhány másodperc alatt megtörténik az arra közlekedő összes járművezető alkoholszondás ellenőrzése.

Ezt az ellenőrzést a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője április 28-án 20 órától rendelte el. Az éjfélig tartó akció célja az ittas járművezetők közúti forgalomból való kiszűrése volt.

 

Szabó Szilvia Katalin r. százados, sajtóreferens elmondása szerint részletes elemzés előzte  meg, a kiválasztott helyszíneket, elsősorban Vásárhely két kiválasztott útszakaszán erős az átmenő forgalom. A tömeges, gyors, célirányos ellenőrzés során valamennyi járművezetőt megállították, igazoltatták és mindenkit megszondáztattak. Egyébként z személyenként kevesebb mint egy percet vett igénybe.

A négy óra leforgása alatt csaknem 700 sofőr fújta meg az alkoholszondát, közülük hárman bizonyultak ittasnak. Három büntetőfeljelentés és egy szabálysértési feljelentés született. A rendőrök egy helyszíni bírságot és két közigazgatási bírságot szabtak ki, három főt pedig előállítottak. A járműveknél egy speciális eszköz alkalmazásával a központi nyilvántartó és körözési rendszerben csaknem 500, helyszínen elhaladó autót vizsgáltak meg. 

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Hód Futófesztivál eredmények 2017.

Hód Futófesztivál eredmények 2017.

Idén közel 600-an vettek részt a Hód-mentor SE Futófesztiválján, amelyet vasárnap...
Legalább egy év csúszás?

Legalább egy év csúszás?

Leállították Vásárhelyen a közműkiváltás munkálatait, a május 8-tól tervezett nagy...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Nemzetmentő, nemzetébredést sugalló szabadságharc volt
Nemzetmentő, nemzetébredést sugalló szabadságharc volt A magyar történelmet évszázadokon át végigkísérte a szabadságvágy, a hazaszeretet, ami biztató a jövőre nézve - mondta Vásárhelyen Boross Péter korábbi miniszterelnök. 
 
Megvan a szezon első gőzelme
Megvan a szezon első gőzelme Sokat kellett rá várni, de meglett a Hódmezővásárhelyi FC első szezonbeli győzelme. A Szekszárd vendéglátójaként, Faggyas Milán góljaival győztek.
 
Belelendültek a vásárhelyi kézis lányok
Belelendültek a vásárhelyi kézis lányok A HLKC-nak az eltúlzott arányú orosházi veresége után az NBI/B 6. fordulójában egyértelmű a cél volt a KSZSE ellen kiköszörülni a csorbát.
 
Az első világháborúban hősi halált halt katonák sírjait újították fel
Az első világháborúban hősi halált halt katonák sírjait újították fel Az evangélikus, a római katolikus és a görög keleti temetőben 66 hősi halált halt katona sírhelyét újították fel.
 
Átadták a Tornyai-plakettet
Átadták a Tornyai-plakettet Keserü Ilona festőművész kapta a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, amelyet pénteken a vásárhelyi önkormányzat közgyűlésén adtak át..
 
A neoavantgard jeles képviselője kapta a fődíjat
A neoavantgard jeles képviselője kapta a fődíjat Október 20-án Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlésén vette át Keserü Ilona festőművész a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet.
 
Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet - hogy ne felejtsen az utókor sem
Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet - hogy ne felejtsen az utókor sem A vásárhelyi tanácskozás előtt az Emlékpont galériájában megnyitották Czingel Szilvia Szerelem papírrepülőn című kiállítását. Képekkel!