SportNem ígérkezik könnyűnek az évkezdés

2017. január 4., szerda
 
Nem ígérkezik könnyűnek az évkezdés

Az első helyezett Miskolc otthonába látogat január 6-án pénteken a Vásárhelyi Kosársuli NBI/B csoportos csapata.

 

 

Fotó: Kocsis Alíz

 

 

 

Utasi Gábor azonos mérleggel második helyen álló fiainak a Hódmezővásárhelyen nevelkedett Szögi Ádámmal, és a város kosárlabda sportjához ezer szállal kötődő Drahos Gáborral is szembe kell majd nézniük az első hely sorsáról döntő, 18 órakor kezdődő NBI B-s rangadón.

 

Ki gondolta volna az előző szezon elején, hogy az újonc MEAFC-nak meghatározó szerep juthat a 2015-16-os kiírásban? A sokáig az élbolyban ragadó alakulat végül hetedik helyen zárta az alapszakaszt, ám a tavalyinál még nagyobb meglepetésre ebben az idényben az élre törtek, és már jó ideje ők tanyáznak a tabella élén. Eddig nyolc győzelmet és mindössze két vereséget számlálnak a védekezésre nagy hangsúlyt fektető, az eddigi tíz forduló alatt mindössze 674 pontot kapó borsodiak, akiket a legutóbbi fordulóban a B csoportban idén debütáló Nagykőrös fektetett két vállra. Drahosék mentalitását ismerve azonban biztos, hogy mindent megtesznek azért, hogy kiköszörüljék a csorbát, és nyerjenek a Kosársuli ellen.

 

Viszont a szorosan a Miskolc sarkában topogó vásárhelyieket sem kell félteni. A nyáron alaposan átalakított csapat eddigi minden mérkőzésén megmutatta, hogy nagyon akar győzni. Többször vert helyzetből felállva kényszerítette ki a sikert ellenfelével szemben. December közepén a Nyíregyházát legyőző együttesnek kisebb pihenő is járt az ünnepek alatt. Erre azért is szükségük van, mert az amúgy sem könnyűnek ígérkező évkezdés után - Miskolc után az otthon nagyon erős Tiszaújváros csarnokában szerepelnek, Vas Péteréknek január 17-én keddre egy nyíregyházi Hepp-kupa negyeddöntő is beugrott a programba.

 

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb január 21-én szombaton játszik a Hódtói Sportcsarnokban. A kék-sárgákhoz akkor az Eger érkezik majd vendégszereplésre.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Új edző, új lendület

Új edző, új lendület

Jelentős változással indult a 2017-es év a Hódmezővásárhelyi Női Kézilabda Club felnőtt csapatánál. Új vezetőedző érkezett a klubhoz.
Mi motivál engem? A 7 legfontosabb szempont a munkában

Mi motivál engem? A 7 legfontosabb szempont a munkában

A félelem és a bizonytalanság érzése az egyik legveszélyesebb a motivációt tekintve. Van ellene néhány jónak tűnő ötletünk!
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.