KözéletNégy hónap után van jegyzője Vásárhelynek

2022. július 2., szombat
 
Négy hónap után van jegyzője Vásárhelynek

Július elsejétől Dr. Karsai Éva lett a megyei jogú város jegyzője, aki a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri hivatalba 2021. decemberében került aljegyzőként.

 

 

 

 


 

A szegedi Karsai Éva a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán végzett 2004-ben, majd az ásotthalmi polgármesteri hivatalban kezdett dolgozott, 2008-tól 2013-ig jegyzőként. 2015. márciustól önálló ügyvédi és hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységet folytatott.

 

A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri hivatalba 2021. decemberében került aljegyzőként. Tatár Zoltán jegyző februári távozásával Karsai Éva aljegyzőként látta el a hivatalvezetői feladatokat. A jegyzői posztra kiírt első pályázaton még nem indult, de a második kiírás után már beadta a pályázatát.

 

Mint az a sajtóból ismeretes, 2018-ban Hódmezővásárhelyen Korsós Ágnes címzetes főjegyzője táppénzen volt, amikor Márky-Zay Péter polgármester felmentette. Varga Ildikó lett a jegyző 2018 májusától, de alig másfél év után távozott. Csak fél évvel később lett jegyzője a városnak, miután  2020 júniusában Tatár Zoltán addigi aljegyzőt nevezték ki.

Tatár Zoltán idén februárban mondott le. Négy hónap után, a második pályázati körben lett Dr. Karsai Éva a jegyző

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fülöp Henrietta kapta idén az Év tanára kitüntetést

Fülöp Henrietta kapta idén az Év tanára kitüntetést

A Péczely tanára és a vónószenekar vezetője, maga is gyakran vállal fellépéseket is, ott volt például júniusban a Hegedű Ünnepén a Vigadóban.
Frontális ütközés a 47-esen

Frontális ütközés a 47-esen

Halálos baleset történt június 29-én 13 óra körül a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely közelében.



A nyitás időpontja még bizonytalan

A nyitás időpontja még bizonytalan

Szinte minden engedély megvan már. Vásárhelyen a Hódtói Pihenőpark és az Aldi között tervezik a McDonald’s-t, amelyhez a tervek szerint McDrive is kapcsolódik.
Kinevezték a Tornyai főigazgatóját

Kinevezték a Tornyai főigazgatóját

Dr. Miklós Péter lett a főigazgató, aki.már nyolc évig volt az intézmény vezetője, azonban egy bírósági ítélet miatt le kellett mondania.

 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.