BulvárNagyösszegű felajánlás is érkezett Vanesszának

2014. december 1., hétfő
 
Nagyösszegű felajánlás is érkezett Vanesszának

Igazán boldog napot élhetett át Kormányos Vanessza, a Virtuózok fiatal tehetsége, akinek gyógykezelésére és tanulmányainak megsegítésére rendeztek árverést november 30-án a 120 éves New York Kávéházban.

 

 

 

 

A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő 12 éves hódmezővásárhelyi kislány a Virtuózok színpadán árulta el, hogy legnagyobb álma az volt, hogy legyen egy saját hegedűje.

A Vásárhelyi Hírekben megírtuk, Kormányos Vanessza születése óta egy cisztás fibrózis nevű betegséggel küzd, ami egy veleszületett anyagcserebetegség.

"Élete végéig gyógyszereket fog szedni az sem biztos, hogy az élete nagyon hosszú lesz. Születése óta erre kellett, hogy neveljük" - mondta el a Virtuózokban a kislány édesanyja. A megható történet után a műsor két producere, Peller Mariann és Dr. Vadász Dániel úgy döntött, nem csak egy álmot váltanak valóra, hanem Vanessza gyógykezelését és tanulmányait is támogatni szeretnék. 

Az ügy mellé állt a budapesti New York Palota is, és nemcsak az árverés helyszínét biztosították, hanem a Palota 120. születésnapjára tervezett bál teljes tombolabevételének összegét is felajánlották Vanesszának- tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket Forgács Ágnes a produkció sajtósa.

 

A kis Vanesszát az árverés idejére kiengedték a kórházból, és láthatóan derűsen töltötte az estét Budapesten.

Az árverésen a legtöbb felajánlott tárgy gazdára lelt. Batta András vásárolta meg például Vanessza rajzát, amit a kislány hegedűórájáról készített, míg Némethy Attila egy napraforgós festménnyel gazdagodott.

Az árverésen végül milliós nagyságrendű összeg érkezett be, köszönhetően többek között Fehér Sándornénak, aki egymilliót ajánlott egy Zsolnay korsó vázáért. A hölgy annak a Fehér Sándor hegedűművésznek az édesanyja, aki a Costa Concordián vesztette életét.

 

Forgács Ágnes, a TV-s produkció sajtósa a Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, több tárgy, többek között a Bárány Dezső által készített mesterhegedű az aukción kívül talál nemes lelkű felajánlóra a következő hetekben. Ami Vanessza gyógykezeléséhez még további hozzájárulást jelent majd.

Mindez hatalmas segítség a családnak, Vanessza édesanyja például elárulta: a kislány legtöbb gyógyszerére nincs tb-támogatás, így néha hatalmas nehézséget jelent megvásárolni őket.

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

100 kép helye a történelemben

100 kép helye a történelemben

Rendhagyó, ünnepi formában megnyílt és alig egy hétig látható a Vásárhelyen minden ötödik családot érintő tragikus éveket idéző fotókiállítás. A megnyitó képeivel!
Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Közérthető egyensúlyban - Négyéves a Vásárhelyi Hírek

Szabó Zoltán: nem ünnepelünk, nem rendezünk fényképekkel illusztrált nagy partit sem, hanem minden önfényezés nélkül csendben tesszük a dolgunkat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.