SportNagyon kell a szurkolás!

2019. április 9., kedd
 
Nagyon kell a szurkolás!

Az NB I/B Zöld csoportjában a felsőházi rájátszás negyeddöntős párharca következik a Vásárhelyi Kosársuli számára.

 

 

 

 

 

 

 

Tóth Tamás alapszakaszgyőztes csapatának ellenfele a DEAC U23 lesz, a két nyert mérkőzésig tartó összecsapáson a pályaelőny a Kosársulié – azaz amennyiben esetlegesen harmadik találkozóra kerülne sor, azt a Hódtói Sportcsarnokban rendeznék.

Egy biztos: egy vásárhelyi szimpatizáns sem örülne nagyon, ha ez így történne, hisz hétfő este már a legjobb négy közé jutást szeretnénk ünnepelni. Történetesen ugyanis az első meccs április 12-én, pénteken 18 óra 30 perckor lesz a Hódtói Sportcsarnokban, majd Debrecenben április 15-én, hétfőn néznek farkasszemet a felek. Ha mindezek után mégsem dől el a továbbjutás sorsa, úgy április 19-én, pénteken 18 óra 30 perckor ismét itthon lépünk pályára.

 

A DEAC 24 mérkőzéséből 11-et nyert meg, és 13-szor szenvedett vereséget, hazai mérlegük 8-4, idegenbeli mutatójuk 3-9 volt az alapszakaszban. Jól emlékezhetünk arra, hogy a decemberi, 90-75-ös Kosársuli-diadalt követően néhány hete, március 24-én, az utolsó előtti fordulóban a vendéglátó hajdúságiak győzedelmeskedtek 97-85-ös arányban. A találkozó érdekessége volt, hogy Kovács Adrián a létező legerősebb összeállításban, a keretet A-csoportos fiatalokkal felturbózva küldte pályára fiait, fizikális és gyors kezdőjük Tóth Bence és Omenaka Godwin vezetésével felülmúlta a sérülések miatt megtizedelt Vásárhelyt. Játékosaik közül többen is a bajnokság legjobbjai között zártak az egyéni statisztikákat tekintve.

 

Jól emlékezhetünk ugyanakkor arra is, hogy egészen kiváló játékkal vertük a Baját március utolsó napján, így amellett, hogy elsőként zártuk az alapszakaszt, hibátlanok maradtunk hazai környezetben. A keret kiegészült, immár mindenki egészségesen tud teljeskörű munkát végezni, úgyhogy mindezek tükrében joggal bízhatunk abban, hogy meglesz a továbbjutás.

 

Az első, nagy lépcsőfokot április 12-én, pénteken 18 óra 30 perckor, a Hódtói Sportcsarnokban tehetjük meg.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

A MÁV START Zrt. tájékoztatása szerint a hybrid tram-train járművekre az előzetes típusengedély anyagait március végén beadták az engedélyező hatóság részére.
Cikkíró pályázat tabletért

Cikkíró pályázat tabletért

Cikkíró pályázatot hirdet a Vodafone Magyarország Alapítvány az április 8-12. között negyedik alkalommal megrendezett Digitális Témahét alkalmából.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.