Kultúra, oktatásNagymama és unoka - '56 hatása egy család életére

2018. október 21., vasárnap
 

A Bethlen Gábor Gimnázium végzős diákja volt 1956-ban a kitűnő tanuló, orvosi pályára készülő Aranyossy Ildikó, akit az ötvenhatot követő megtorlások keretében tiltottak el a továbbtanulástól. Az akkori diáklány most unokájával, a jogászhallgató Tóth Marcellel és az Emlékpont történészével, Nagy Gyöngyivel beszélgetett a közgyűjtemény rendhagyó történelemóráján, amelyen az Eötvös József Szakgimnázium tizenegyedikes diákjai is részt vettek.

 

 

 

 

 

Aranyossy Ildikó édesapja, a kiváló gyógypedagógus Aranyossy Ágoston már a második világháborút követő szovjet hadifogság idején megismerhette a kommunista elnyomó rendszer természetét, így tudta, mi vár Magyarországra a szovjetizálás során. A család 1956. október 23-án a rádiót hallgatva értesült a forradalom kitöréséről és bíztak abban, hogy a megmozdulások eredményeként megszűnik Rákosi Mátyás elnyomó kommunista rendszere.

 

A forradalmat megelőző napokban Ildikó egyetemista testvéreitől már hallott a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének, a MEFESZ-nek az október 16-i megalakulásáról a Szegedi Tudományegyetemen és a diáklány is ott volt a vásárhelyi gimnázium diákparlamentjén, ahol az eseményről két diáktársuk, Zrínyi Péter és Csoma Lajos is beszámolt, s megfogalmazták követeléseiket az orosz nyelv kötelező oktatása ellen, a szabad vallásgyakorlás és az államosított magántulajdon visszaállítása és a szovjet csapatok kivonása mellett.

 

Az egész család ott volt a vásárhelyi Hal téren (a mai Hősök terén), amikor a szovjet felszabadulási emlékművet, Ivánt ledöntötték talapzatáról, s együtt bíztak a Szabad Európa Rádió lelkesítő hangjában, s várták – mindhiába – a nyugati országok segítségét.

 

A forradalom bukását követő tavaszon, április negyedikén a bethlenesek az osztályteremben hallgatták a tanári irodából hangszórókon közvetített ünnepi műsort, amelyen Illyés Gyula Rendet című versét kellett szavalnia, ám ő érzelemmentesen „darálta” a mikrofonba a költeményt.

 

A francia írásbeli érettségi előtt hívatták Ildikót az igazgatói irodába, ahol közölték, egyetlen felsőoktatási intézménybe sem jelentkezhet továbbtanulásra. Mint később kiderült, a továbbtanulástól a megtorlás során elbocsátott édesapjának a pedagógusok forradalmi bizottságában betöltött szerepe miatt tiltották el.

 

A rendhagyó órán Tóth Marcell, az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadéves joghallgatója, Aranyossy Ildikó unokája kijelentette: a forradalmat követő megtorlásoknak köszönhető, hogy ma nem „Doktor Aranyossy Ildikó” a nagymamája. A fiatalember szólt arról is, hogy a gimnáziumban és az egyetemen is beszélgetett diáktársaival az ötvenhatos forradalomról, a nagyszülőktől hallott akkori történetekről, hogy számukra ne csak kötelező iskolai alkalmak legyenek az október 23-i megemlékezések.

 

Olvassa el ezt is!

Hihetetlen hajrával győzött a Kosársuli

Hihetetlen hajrával győzött a Kosársuli

A szezonban látott eddigi találkozók alapján nagy derbire számíthattunk, és végül...
Ismét lehet pályázni a háztartási gépek cseréjére

Ismét lehet pályázni a háztartási gépek...

Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik...
 

És ezt már olvasta?

Jótékonysági koncert az Ótemplomban
Jótékonysági koncert az Ótemplomban A mintegy félszáz tagú, sérült művészekből álló társulat a vásárhelyi születésű St. Martinnal lép fel a Református Ótemplomban.
 
Fókuszban a Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal alkotói
Fókuszban a Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal alkotói A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton szereplő művészek negyede a fiatal alkotók közül került ki.
 
A múlt felidézése a jelen tanulságaként
A múlt felidézése a jelen tanulságaként A Raoul Wallenberg Egyesület idén is Hódmezővásárhelyen rendezi meg az országos középiskolai vetélkedőjének regionális fordulóját.
 
Múzeumi szomszédolás
Múzeumi szomszédolás A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai szakmai látogatás tettek Vásárhelyen.
 
A korizás egyelőre jegelve
A korizás egyelőre jegelve Már csak víz és hideg idő kell és idén télen is lehet korizni a Kossuth téren. A két feltétel közül az első azonnal teljesíthető, míg a másodikra még várni kell.
 
Egy nap a kis lila polippal
Egy nap a kis lila polippal A Szabadság téri óvodásoknak a Koraszülöttek Világnapján idén is olyan foglalkozások voltak, amelyek az együttérzést tudatosították. Képekkel.
 
Időben jelzett és ezzel életet mentett
Időben jelzett és ezzel életet mentett Az Ábrai Károly utcából érkezett a lakossági bejelentés, miszerint a fürdőszobában elhelyezett szén-monoxid jelző készülék sípoló riasztással jelez.