GazdaságNagy pénz sok kis felújításra

2017. május 5., péntek
 
Nagy pénz sok kis felújításra

Száznegyven beruházás, 14,7 milliárd forintnyi fejlesztés kezdődik el uniós támogatással a Csongrád megyei településeken - jelentette be a megyei önkormányzat elnöke május 4-én Szegeden.

 

 

 

 

 


Kakas Béla sajtótájékoztatóján elmondta, a fejlesztések keretét meghatározó program közvetlenül a helyi szereplők igényeit figyelembe véve, több éven át tartó tervezési munka eredményeként alakult ki a megyei önkormányzat koordinálásával.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon (TOP) belül Csongrád megye számára 73 milliárd forint forrás áll rendelkezésre. A megye lakosságának felét adó két nagyváros - Szeged és Hódmezővásárhely - 33,9 milliárd, illetve 9,8 milliárd forintot használhat fel.

 

Mint azt a Vásárhelyi Hírekben tavaly áprilisban írtuk, az akkortól Hódmezővásárhely számára elérhetővé vált 9,8 milliárdból jelentős beruházásokat kezdtek-kezdenek el. Egyik, a 3,2 kilométeres 6 és félméter széles nagyteherbírású út megépítése, ami az Ipari Parkot segíti és az Erzsébeti utat köti össze a 47-es főúttal.  Ennek összköltsége 1,8 milliárd forint.

700 millióból Marosleléig megépülhet a Makót Vásárhellyel összekötő kerékpárút következő etapja. 180 millió forintos beruházásból az Andrássy u. 54 . szám alatti  egykori mentőállomás patinás épületét újítják fel, amelyben a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat központ működik. Legutóbb pedig - szintén írtunk róla -  a Magvető utcai, a Malom utcai, az Oldalkosár utca 4 és 14. szám alatti a Szabadság téri, valamint a Szent István utcai óvoda energetikai felújítása után további négy óvoda korszerűsítése következik: a Tornyai János utcai, az Észak utcai, a Pálffy utcai és a Pál utcai óvoda. Ez utóbbin éppen a napokban kezdődtek meg a 70 milliós felújítás munkálatai.

 

A program második felhívási körére május végétől, illetve június közepétől nyújthatók be a pályázatok, ekkortól ipari parkok és iparterületek kialakítására, helyi gazdaságfejlesztésre, turisztikai beruházásokra, önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére, valamint a helyi identitást erősítő kezdeményezésekre igényelhető támogatás.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Csicsergő Mercedes

Csicsergő Mercedes

Ma már a szemük sem rebben a vámosoknak amikor a határon különféle egzotikus állatok akadnak fenn, de egy szabadon engedett aligátorteknőssel veszélyes lehet a találkozás.
Apadt a szakképzés népszerűsége

Apadt a szakképzés népszerűsége

A gimnáziumi központi írásbeli felvételit az idén többen írták meg, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A fevettek száma Hódmezővásárhelyen alig változott tavalyihoz képest.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!